Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Budapest dinamikusan fejlődő nemzetközi gazdasági és pénzügyi központ, amit jól mutat a mostani irodanyitás mellett az is, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) már korábban budapesti iroda alapítása mellett döntött - mondta a miniszter.

Az NBB új irodája Magyarország számára is fontos, mivel az alapítása egybeesik a kormány azon törekvésével, hogy tovább erősítsük a bank tagállamai közötti gazdasági együttműködést és a nemzetközi pénzintézet eszközeivel is segítsük az egyes tagállamok gazdasági fejlődését. Az iroda létrehozásával azt kívánjuk elérni, hogy az NBB hatékonyabban kapcsolódjon be a regionális és az európai uniós üzleti és pénzügyi életbe és tovább erősödjön a pénzintézet közép-európai jelenléte - tette hozzá Varga Mihály.

A szándéknyilatkozat mostani aláírását követően a felek elkezdik kidolgozni a központ jogi helyzetét rendező székhely-egyezményt. A dokumentum parlamenti jóváhagyását követően, a tervek szerint 2019 elején nyithat meg az iroda - írta a pénzügyi tárca.

Magyarország 2014-ben újította meg tagságát a Nemzetközi Beruházási Bankban, Oroszország és Bulgária után a harmadik legnagyobb részvényese lett.

A moszkvai székhelyű, 1970-ben alapított NBB fejlesztési projektekre és beruházásokra nyújt közép- és hosszú távú hiteleket. A bank tevékenysége az elmúlt két évben a modern nemzetközi normákhoz igazodva alakult át, és egy új kormányközi megállapodás keretében átdolgozták a bank alapítását és működését szabályozó dokumentumokat is.

Az NBB tagállamai: Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia, Vietnam.

Alaposan megvizsgáltuk a lehetséges helyszíneket, de egyértelmű volt, hogy Budapesten kívánjuk az új stratégiai egységet kialakítani, amit az NBB vezetése is egyhangúan támogatott - jelentette ki Nyikolaj Koszov igazgatósági elnök.

A fotó forrása: Shutterstock.