A Fednek tizenkét regionális központja van, mindegyik kilenctagú igazgatótanáccsal, amelyben három bankár és hat más, a társadalmat képviselő személy foglal helyet, ezenkívül további 560 ember vezeti a városi fiókokat és a tanácsadó testületeket - írja a NAPI Gazdaság. Az erről az összesen 668 személyről készült kimutatás szerint 224-en adományoztak az elnöki kampány, valamint a vállalatok és érdekcsoportok által létrehozott, az elnök-, szenátor- és képviselőjelölteket támogató úgynevezett politikai akcióbizottságoknak. Az adományok teljes összege 1,4 millió dollár volt. Akik csak a republikánusokat pénzelték, azok 515 ezer dollárt adtak, míg akik kizárólag a demokratákat támogatták, ennek kevesebb, mint a felét, 221 ezer dollárt áldoztak ilyen célra. További 598 ezer dollár olyanoktól származott, akik mindkét oldalt támogatták. Az elnökjelöltek közül Bush csaknem 99 ezer, Kerry 57 ezer dollárt kapott. A donorok listáját a dallasi Fed igazgatótanácsának elnöke, az egyébként az olajüzletben érdekelt Ray Hunt vezeti, aki összesen 98 ezer dollárt adott Bushnak és a republikánusoknak. A másik oldal legbőkezűbb támogatója Russell Goldsmith, a Beverly Hills-i Fed-fiók vezetője, ő 32 ezer dollárral gyarapította Kerry és a demokraták kampánypénzét. Egyesek szerint a Fednek tiltania kellene, hogy tisztségviselői efféle adományokat tegyenek, mivel a politikai preferenciák ily módon való kifejezése nem fér össze a Fed pártatlanságával. A kamatügyekben döntő, a tizenkét regionális Fed-elnök és a hét kormányzó alkotta nyíltpiaci bizottság tagjai közül mindenesetre egyedül Janet Yellen adott 2 ezer dollárt Kerrynek, de ő is még áprilisban, három hónappal kormányzóvá való kinevezése előtt.