Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BBC Ban Ki-moon nyilatkozatát idézi tudósítása elején - az ENSZ főtitkárát sokkolta, hogy a magyar rendőrség könnygázzal és vízágyukkal próbálta eltávolítani a magyar határtól a menekülteket -, de idézi a magyar kormányszóvivőt is, aki elmondta, hogy 20 rendőr megsérült az összecsapásban, és azt állította, hogy a menekültek gyerekeket használtak emberi pajzsként akciójuk során.

A brit sajtóorgánum helyszínen lévő tudósítója ezután beszámolt azoknak a menekülteknek az útjáról, akik elindultak a magyar drótkerítés mentén Horvátország felé. Amikor odaértek először megijedtek a rendőrségi járművektől, ám a baseballsapkás horvát közegek angolul nyugtatgatták őket, hogy nem kell félniük. Az ENSZ és a Vöröskereszt képviselői szintén a helyszínen voltak.

Horvátország frontországgá vált

Ezután buszokra ültették az érkezőket, hogy Zágrábba vigyék őket, ahol némi pihenő és regisztráció várt rájuk. A sok menekült miatt később vonatra váltottak. Egyelőre nincs jele annak, hogy szigorítanák a határőrizetet - korábban a horvát kormányfő azt mondta: amíg nincs közös európai megoldás a bevándorlási válságra, addig megerősítik az ország határainak védelmét. A horvát sajtó szerint a héten 5000 menekült érkezett az országba.

A Wall Street Journal szintén ír arról is, hogy a magyar határzár miatt Horvátország vált Európa új frontországává. A helyzetet bonyolítják a délszláv háborúból visszamaradt aknák, amelyekre önkéntesek és segélyszervezetek munkatársai figyelmeztetik az érkezőket. Számos közösségi oldal ugyanezt teszi angolul, arabul és számos egyéb közel- és közép-keleti nyelven, térképeket is mellékelve. Horvátországban 51 ezer akna maradhatott, főként erdős területeken - derül ki a Horvát Akna-akcióközpont adataiból.

Magyar-román árnyékbokszolás

Az Economist, a világ legolvasottabb gazdasági lapja a magyar-román határra tervezett kerítés példáján mutatja be Európa menekültügyi problémáját. A lap szerkesztői szerint nem valószínű, hogy ez a kerítés elkészül, mert a menekültek Magyarországról láthatóan Horvátország felé vették az irányt. Eközben várhatóan Bulgáriából sem jutnak el Romániába, hiszen az előbbi ország maga is kerítést épít déli határán.

Ezért a magyar-román kerítés inkább kreált politikai csata, mint reális javaslat. Tükröt állít az EU bénázása előtt. A közös fellépés hiánya arra ösztönöz egyes nemzeti vezetőket, hogy politikai tőkét kovácsoljanak Brüsszel és egymás szapulásából.

Mind a magyar, mind a román miniszterelnök profitált a várhatóan soha el nem készülő kerítés körüli árnyékbokszolásukból. Eközben a Balkán útjain keringő menekültek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, és az EU képtelen megállapodásra jutni arról, hogyan kezelje a helyzetüket.

Bűzlik ez az ország

A Guardian egy 1956-os magyar menekült cikkét közli a menekültválsággal kapcsolatban. Az írás címe: Orbán Viktor kormánya szégyent hozott Magyarországra. A szerző leírja, hogy annak idején, amikor illegálisan átlépték a magyar-osztrák határt, felkészülten vártak rájuk. Rövid időn belül eljutotta Angliába, ahol hasonló fogadtatásban részesültek.

Ezután áttekinti az elmúlt hetek eseményeit, a budapesti kormány megnyilatkozásait és beszól második hazája kormányának is. Szerinte szégyen, hogy Nagy-Britannia, amelynek afganisztáni és iraki szerepvállalása hozzájárult az európai bevándorlási hullámhoz, keveset tesz a menekültek érdekében. Még nagyobb szégyen azonban, hogy a magyar hatóságok nem egyszerűen félrekezelik a válságot, hanem politikai haszonszerzésre használják fel azt.

És mindez a világsajtó helyszínen lévő tévéstábjainak köszönhetően az egész világ szeme előtt játszódik le. Szerencsére az önkéntesek, akik segítik a menekülteket bizonyítják, hogy nem a Magyarországon élő emberekben van a hiba. Hiába végeznek azonban jó munkát, a kormány viselkedése miatt a magyar név bűzössé vált mostanra.

Gyerekek a csetepatéban

A világ minden táján elítélték a rendőrség és a menekültek összecsapását, miután gyerekek is belekeveredtek a csetepatéba - tudósít a Deutsche Welle, amely gyalázatosnak tartja az esetet. A BBC-hez hasonlóan ez a site is kiemeli az ENSZ-főtitkár megjegyzéseit. A szerb és a horvát kormány nyilatkozatainak ismertetését követik David Miliband, a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság vezetőjének elítélő szavai.

Ezek szerint az európai jellem sötét oldalát láthattuk szerdán a magyar-szerb határon. Bárki, akibe szorult a moralitás szikrája elszörnyed attól, ami Európa egyes részein történik.

Philip Hammond brit külügyminiszter óvatosabban fogalmazott: tévesnek és rövidlátónak minősítette a magyar kormány viselkedését. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarország elesett embereket félemlít meg.