Nem egészen fél évvel ezelőtt, márciusban megjelent egy graffiti Rómában Giuseppe Conte miniszterelnökről - vezeti fel a régi-új kormányfőt bemutató cikkét a Financial Times. A rajzon Pinokkióként ábrázolták, akivel két minisztere, a gazdaságfejlesztési tárcát vezető Luigi Di Maio és a belügyminisztérium élén álló Matteo Salvini úgy játszik, mint a legendás fabábút becsapó és manipuláló macska és róka.

A két miniszter a kormányt támogató két párt, a baloldali, elitellenes Öt Csillag Mozgalom, illetve a bevándorlófaló, jobboldali Liga elnöke. Három hónapos koalíciós tárgyalások után 2018 tavaszán helyezték maguk fölé a tudományos életből igazolt, politikailag független jogász Contét, tárcájuk mellé miniszterelnök-helyettesi posztot is adva maguknak.

Az utcai művész nyilván azt akarta üzenni graffitijével, hogy Conte valójában csak a kormánypártok vezetőinek bábja, ám az Öt Csillag-Liga koalíció 14 havi kormányzása, illetve az utcai rajz megjelentése óta eltelt fél évben óriásit fordult a világ. Amikor Salvini látva saját és pártja népszerűségének szárnyalását augusztus közepén felrúgta a koalíciót, hogy előrehozott választásokat kényszerítsen ki, amelyet megnyerve az ország miniszterelnökévé válhat, Conte váratlanul vele élesen szemben álló, karizmatikus politikusként jelent meg az olasz politika színpadán.

A nagy ugrás

Azzal robbantott, hogy Salvinit leiskolázó beszédben mondott le a posztjáról a szenátusban, megelőzve, hogy megbuktassák a kormányát. Ezután határozottan kilépett a két volt miniszterelnök-helyettes árnyékából. Angela Merkel német kancellár hangsúlyosan barátságosan felkarolta a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G7 franciaországi csúcsértekezletén, amelyen már ügyvezető kormányfőként vett részt és megkapta Donald Trump amerikai elnök támogatását is, aki elismerően írt róla egyik twitterüzenetében.

Eközben hazai népszerűségi indexe 58 százalékra ment fel - olyan szintre, amilyenről a legtöbb politikus csak álmodhat. A GPF közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint háromból két megkérdezett úgy véli, neki kellene lennie az Öt Csillag vezetőjének. A balközép Demokrata Párt, amely végül összeállt az Öt Csillaggal a kormányzás folytatása érdekében - megfosztva Salvinit a lehetőségtől, hogy egy őszi választás nyomán beüljön a miniszterelnök bársonyszékbe - végül Conte politikai brókerkodásának köszönhetően adta be a derekát. Az olasz parlament 630 tagú alsóházában az új koalíciónak 330 képviselője van (219 + 111), ami nem sokkal kisebb a korábbi Öt Csillag-Liga páros 219+125-ös többségénél.

Szürke karrier

Conte egy kis faluban, a dél-olaszországi Puglia tartományban lévő Volturara Appulában született, majd Rómában járt egyetemre. Civil jogászként kezdte pályáját, mielőtt tudományos pályára lépett volna - ez Olaszországban gyakran jelent belépőt a politikai életbe. Ugyanakkor a magánjog viszonylag ismeretlen professzoraként dolgozó Conte nem mutatott különösebb érdeklődést a politikussá válás iránt. A 2008-as válság után új pártként létrejött Öt Csillagba Alfonso Bonafede igazságügyi miniszter vezette be.

Miniszterelnökké választásakor halvány belépővel állt az emberek alá, azt mondta, "az emberek jogászaként" fogja végezni a munkáját. Kezdetben a színtelenül darálta le napi feladatait, alárendelte magát helyetteseinek. Tavaly júniusban, amikor a parlamenti képviselők kormánya megbízásáról vitatkoztak, elvesztette a beszédét, másfél perces kínos szünetet okozva, amíg keresgélte a papírjait. Salvini akciója után azonban meggyőzően vádolta volt helyettesét azzal, hogy az őszi költségvetési vita elé időzített kormánybuktatásával gazdasági kárt okoz Olaszországnak, és nemzet érdeke elé helyezi saját ambícióit.

A lemondását felvezető beszédet egyébként 2,5 milliószor töltötték le Facebook-oldaláról, olyan viharosan terjedt a közösségi médiában, hogy még Salvini médiaguruja, Luca Morisi is elismeréssel nyilatkozott róla.

Orbán Salvininek: harcostársként tekintünk önre

Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. "Biztosítom Önt arról, hogy mi, magyarok soha nem fogjuk elfelejteni, hogy Ön volt az első olyan nyugat-európai vezető, aki meg akarta akadályozni az illegális migránsok Európába özönlését a Földközi-tengeren keresztül" - írta Orbán Viktor.
"Függetlenül az olasz belpolitikai folyamatok jövőbeni alakulásától és attól, hogy más-más európai pártcsaládhoz tartozunk, mi harcostársként tekintünk Önre az európai keresztény örökség megőrzése és a migráció megállítása érdekében folytatott küzdelmek során. Jövőbeni feladatai ellátásához sok sikert és jó egészséget kívánok Önnek" - fogalmazott Matteo Salvinihez intézett levelében a magyar kormányfő.

Fordulat

Ez a beszéd fordulatot hozott - mondja Luigi Curini, a Milánói Egyetem politológus professzora, aki szerint Conte az Öt Csillag új vezetőjeként akarja folytatni politikai pályafutását, hátra akarja hagyni azt az imázsát, hogy pusztán technokrata politikus. Emiliana de Blaso római politológus szerint az elmúlt fél évben Pinokkióból az olasz politika kulcsfigurájává vált, mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Neki köszönhetően Olaszország kevésbé elszigetelt, mint korábban, sőt közelebb került Európához.

Conte szerencséje, hogy támogatói nem csupán az Öt Csillag szavazói közül kerülhetnek ki, hanem akár a jobboldalról is jöhetnek. Katolikus volta jól rezonál az olaszoknál - római diákként gyakran megfordult a Villa Nazareth katolikus college-ban, amelynek végzősei között olyan neves politikusok is vannak, mint Sergio Mattarella volt államfő és Romano Prodi volt miniszterelnök. Egy volt kollégája szerint Conti ezen a szálon a katolikus elit köreibe is bejáratos lett.

A civil szervezeteknél azzal szerzett jó pontot, hogy közben járt a gyermek bevándorlók partra szállása érdekében, amikor Salvini belügyminiszterként megtiltotta a menekülteket szállító Open Arms mentőhajó kikötését Olaszországban. Mindez azonban még nem elég - hívja fel a figyelmet Francesco Clementi, a Perugiai Egyetem politológus professzora. Választáson még nem mérette meg magát és még nem bizonyította, hogy képes irányítani az új koalíciót, amelyet két kutya-macska barátságban lévő párt kötött.