Predrag Kon epidemiológus, a szerbia köztársasági válságstáb tagja a napokban a közösségi médiában számolt be arról, hogy ismét megfenyegették - szemlézte a hírt a vajdasági Szabad Magyar Szó.

„Elég volt már ezekből a vakcinákból”, mondta egy újabb halk, de fenyegető hang egy vad és fényes fekete autóból. Elmosolyodtam, mivel egy ilyen „üzenetre” nem lehet mit válaszolni."

A járványügyi szakorvos szerint a fenyegetőző személy vélhetően abban a hiszemben él, hogy „egészségesebb a vírust megkapni, mint az oltást”. De ez nem így van. Ezerszer jobb védőoltást kapni – véli Predrag Kon, hiszen a koronavírus-fertőzés olyan kockázat, mint az orosz rulett, sosem lehet tudni kire hat végzetesen.

Akár erre is reflektálhatott volna Tomislav Preveden, a Vajdasági Klinikai Központ infektológusa, aki szerint a jelenlegi járványhelyzetben nagyon fontos, hogy a polgárok bízzanak az intézményekben, amelyek elkészítik a harmadik adagra vonatkozó tervet.

A különféle vírustörzsekkel fertőződött páciensek klinikai képében nincs jelentős eltérés. Ami azonban észrevehető, az az oltás hatása, vagyis, hogy most leginkább a munkaképes korú lakosság szorul kórházi kezelésre, középkorúak és fiatalok, míg korábban több idős ember volt a kórházakban. Az időseket többnyire már beoltották korábban így a vírus az arányaiban kevésbé átoltott, fiatalabb generációkat támadja.