A tanév kezdete óta 300 tanár kereste fel az ingyenes lelki segélyvonalat Szlovákiában, melyet a Módszertani és Pedagógiai Központ (MPC) az IPčko polgári társulással együttműködve hozott létre szeptemberben - adta hírül a pozsonyi Új Szó. A szakértők szerint ez a kezdeményezés is mutatja, a koronavírus-járvány hatalmas kihívás elé állította a pedagógusokat.

Soňa Propocká, az Egyházi Alapiskola Narnia igazgatónője elmondása szerint a távoktatással kapcsolatban elsősorban a gyermekek lelki egészségének kérdése merült fel az elmúlt időszakban, a tanárok jóllétének sokkal kevesebb figyelmet szenteltek. A távoktatás során a pedagógusok az egyetlen kapoccsá váltak a külvilággal, s gyakran a pszichológusok feladatait is teljesítették a diákjaik részére.

Ma igyekeznek teljes mértékben kihasználni a tanteremben töltött időt a gyerekekkel, ugyanakkor készen állnak egyik napról a másikra átváltani az online oktatásra. A segélyvonalnak köszönhetően tér nyílik a tanárok előtt, hogy nyíltan beszélhessenek a lelki egészség kérdéséről, s ezáltal tudatosítsák: rendben van, ha nem érzik jól magukat.

Marek Madro, az IPčko vezetője megerősítette, a tanárok a járvány idején úgy érzik, hatalmas nyomás nehezedik rájuk, ezt igazolja az is, hogy a válságvonal elindításakor rengeteg tanár kereste fel a szakértőket. A platform e-mailben és telefonon is elérhető délután 3 órától este 6-ig. Madro elmondása szerint egy beszélgetés átlagban 60 percig tartott, de a megkeresések 65 százaléka e-mailben zajlott.

A beszélgetések során a legsúlyosabb témák is megjelennek – többen kételkednek benne, van-e értelme az egésznek. Hatalmas belső nyomást tapasztalnak, és gyakran úgy érzik, a társadalom nem becsüli meg őket. Sokan leterheltek, a depresszió tüneteit észlelik, valamint a koronavírus és a hozzátartozók elveszítése is visszatérő téma.