Németországban októberben 4,5 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közzétett végleges adatsora szerint.

Ennél tempósabb drágulást 1993 augusztusában mértek, amikor 4,6 százalékos volt a mutató.

Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban, áprilisban 2 százalékos, júliusban már 3,8 százalékos, szeptemberben pedig 4,1 százalékos inflációt mértek. 

A Destatis közleményében kiemelte, hogy az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő, ideértve a tavalyi alacsony árak miatti bázishatásokat. A koronavírus-járvány miatt tavaly ideiglenesen csökkentették az általános forgalmi adó kulcsait, ráadásul rendkívül olcsók voltak az ásványiolaj-termékek. Felfelé hajtja az árakat az is, hogy Németországban januártól fizetni kell és 2025-ig folyamatosan mind többet a szén-dioxid-kibocsátásért. Emellett erősödnek a járvány okozta válsággal összefüggő hatások, például a szűk ellátási keresztmetszetek és a meredeken felívelő termelői árak is tükröződnek az fogyasztói árakban.