A  királyi család kelet-angliai rezidenciáján ünneplő II. Erzsébetet meglátogatta mások mellett unokája, Vilmos cambridge-i herceg, aki majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz. Ez a királynő második olyan születésnapja, amelyet néhai férje, Fülöp edinburghi herceg nélkül tölt.

 

Fülöp, akivel a brit uralkodó 73 évig élt házasságban, tavaly április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel elhunyt, ezért II. Erzsébet tavalyi, 95. születésnapja gyászban, hivatalos rendezvények nélkül telt - írta az MTI.

Csütörtökön azonban a királyi lovas tüzérség a londoni Hyde Parkban 41 díszlövéssel köszöntötte II. Erzsébet királynőt, és ezzel egy időben az ősi koronázó templom, a Westminster apátság harangjai is megszólaltak az uralkodó születésnapjának tiszteletére.

Az idén teljes pompájában megtartják a királynő "hivatalos" születésnapját, a Trooping the Colour néven közismert, igen látványos, rendszerint több százezres tömeget vonzó júniusi katonai parádét is, amelyet a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben csak igen szűk körben, a királynő windsori rezidenciáján, közönség nélkül rendeztek meg.

Ez a parádé is része lesz a négynapos platinajubileumi ünnepségsorozatnak, amellyel az ország az uralkodó trónra lépésének 70. évfordulója előtt tiszteleg.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára. Ő az évezredes angol-brit monarchia első olyan uralkodója, aki 70 esztendőt töltött a trónon és így megélte platinajubileumát.

 

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán a londoni Westminster apátságban királlyá koronázták, de a 96 esztendős királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő az angol trónon.

II. Erzsébet királynő első miniszterelnöke az eddigi tizennégy közül Winston Churchill, a világháborús győző volt.

Az utóbbi negyedszázad öt brit miniszterelnöke közül négy - Tony Blair, David Cameron, Theresa May, és a jelenlegi kormányfő, Boris Johnson - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown is csecsemő volt még, amikor Erzsébet nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában trónra lépett.