Több mint hat évtizeden át dolgoztak együtt cseh tudósok orosz kollégáikkal az oroszországi Dubnában lévő Nukleáris Kutatóintézetben, ám a cseh kormány bejelentette, hogy az ukrajnai invázió miatt megszünteti ezt az együttműködést - jelentette a Radio Praha.

Ez az intézmény a legnagyobb európai nukleáris kutatóközpontok közé tartozik. Az európai CERN után két évvel, 1956-ban alapították.

A tíz alapító egyike volt a néhai Csehszlovákia, azóta az ebben a tudományágban folytatott cseh kutatások szorosan kötődtek a moszkvai régióban lévő intézethez - mondta Vladimír Wagner atomfizikus. Az elmúlt időszakban a cseh tudósok részvételével folytatott kutatások jelentős sikereket hoztak a neutrinók jobb megismerésében. Ezt a munkát németországi kutatókkal együtt végezték.

Miközben a Genfben működő CERN a világ legnagyobb részecskekutató központja, Dubnában változatosabb kutatások folynak, például a szupernehéz elemekkel is foglalkoznak. A két intézmény azonos alapelveket követve működik, ezek az értékek egyeznek egyebek mellett az Európai Űrügynökség által követett irányelvekkel is. Csehország évente nagyjából hatmillió dollárral (kétmilliárd forint) járult hozzá a Dubnában folyó kutatások költségeihez.

Csehország az első olyan ország a 19 együttműködő állam közül, amely az ukrán-orosz háború miatt kivonul az oroszokkal közös kutatásból. Ezzel 25 cseh kutató lép ki az intézettől. Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia, amelyek tudósai szintén részt vesznek a Dubnánban folyó munkában, szintén fontolgatják kilépésüket.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.