Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lista élén már évek óta Petr Kellner, a PPF pénzügyi és beruházó csoport tulajdonosa áll, akinek jelenlegi vagyonát 310 milliárd koronára (mintegy 3875 milliárd forint) becsülte a lap által felkért szakértői csoport. Kellner vagyona egy év alatt lényegében nem változott. Legfontosabb beruházásai továbbra is a lakossági kölcsönöket nyújtó Home Credit társaság, valamint az O2 Czech Republic és a Cetin távközlési cég.

A második helyen lévő Andrej Babis mai vagyonát 75 milliárd koronára (937,5 milliárd forint) becsülték, ami 13 milliárd koronával alacsonyabb a tavalyinál. Babis vagyonának csökkenését az okozta, hogy az összeférhetetlenségi törvény miatt 2017-ben médiaiportfólióját speciális alapba kellett helyeznie, illetve hogy nagy vegyipari cégei, a szlovákiai Duslo és a német SKW Piesteritz, gyengébb gazdasági eredményeket értek el. Negatív hatása volt a németországi Lieken pékségek folytatódó átszervezésének is - mutat rá a Forbes.

A harmadik leggazdagabb cseh Karel Komárek, az energetikai iparban aktív KKCG csoport tulajdonosa. Komárek vagyonát 67 milliárd koronára (837,5 milliárd forint) becsülte a Forbes, míg a negyedik helyen álló Radovan Vítek ingatlankereskedőét 60 milliárd koronára (750 milliárd forint). Az ötödik helyen Daniel Kretinsky áll, aki elsősorban az energetikában aktív, de a nagy múltú prágai Sparta futballklubnak is tulajdonosa. Kretinsky vagyonát 59 milliárd koronára (737,5 milliárd forint) becsülték. A szintén az energetikában vállalkozó Pevel Tykac vagyona 31 milliárd korona (387,5 milliárd forint), ami a hatodik helyre volt elég.

A száz leggazdagabb cseh listáján ezúttal 11 új név van. A legfiatalabb multimilliárdos a 26 éves Michal Strnad, aki apjától átvette a Czechoslovak Group hadiipari csoportot. A vagyon értékét 6,7 milliárd koronában (83,75 milliárd forint) határozta meg a Forbes.

A fotó forrása: AFP Photo/Michal Cizek.