• A Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyolc mandátumot,
  • a kereszténydemokrata KDU-CSL hét mandátumot,
  • míg az ellenzéki ANO mozgalom három mandátumot szerzett.

A választások az ANO számára így is sikert jelentenek, hiszen a mozgalomnak eddig csak két szenátora volt. A három új szenátori mandátum azt jelenti, hogy az ANO-nak ezentúl már önálló frakciója is lehet a felsőházban - írja az MTI.

A korábban erős, többször is kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) ezúttal sem szerzett mandátumot, így a felsőházban már csak egy szenátora van. A jelenlegi két ellenzéki párt közül a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalomnak továbbra sincs szenátora a felsőházban.

Ismét szenátori mandátumot szerzett Milos Vystrcil, a felsőház eddigi elnöke, az ODS jelöltje is, aki Vysocina régió központjában, Jihlavában győzött Jana Nagyová, az ellenzéki ANO jelöltjével szemben. Petr Fiala kormányfő, az ODS elnöke szerint a párt újra Milos Vystrcilt fogja jelölni a szenátus élére. A felsőház kétévente, minden részleges választás után voksol az új elnök személyéről, akit a szabályok szerint a legerősebb szenátusi frakció jelöl - írja az MTI.

A legerősebb frakciót továbbra is az ODS-TOP 09 kettősé, amelynek legkevesebb 32 tagja lesz. Nem kizárt, hogy ezt a frakciót még egy-két sikeres független jelölt is megerősíti.

A második hely a Függetlenek és Polgármesterek (STAN)-Függetlenek frakcióé 20 szenátorral. A frakció számára a választás kudarcot jelen, mert a most lejáró hat szenátori posztból csak egy mandátumot sikerült megújítaniuk.

A harmadik pozíció a KDU-CSL-Függetlenek frakcióé változatlanul 12 taggal.

Az ötpárti kormánykoalíció eddig a 81 tagú felsőházban 69 szenátor támogatásával számolhatott, a mostani választások után ez a szám ugyan 64-re csökkent, ami még így is kényelmes többséget jelent.

Az ellenzéki ANO két szenátora eddig a ProRegion frakcióban dolgozott. Andrej Babis, a mozgalom elnöke azt nyilatkozta, hogy egyelőre nyitott kérdés, alakít-e önálló frakciót az ANO most már öt szenátora vagy maradnak a ProRegioban.

Meglepetésnek számít Jana Zwyrtek Hamplová győzelme a közép-morvaországi Kromerízben. A függetlenként sikeres jogász, akit a prágai sajtó szélsőjobboldali aktivistának nevez, körzetében az ANO jelöltjét győzte le.

A voksolás második fordulójában a szavazási részvétel csak 19,5 százalékos volt, jóval alatta maradt az első forduló 42,7 százalékának. Az első forduló magas részvételi aránya elsősorban a hagyományosan párhuzamosan megtartott önkormányzati választásoknak köszönhető.