Április közepén a Cseh Köztársaság elsőként 18 orosz diplomatát utasított ki, arra hivatkozva, hogy "egyértelműen kémtevékenységet folytattak" az országban, valamint szerepet vállalhattak egy fegyverraktár felrobbantásában. A hatalmas robbanás 2014. október 16-án történt a keleti Vrbetice városában, egy olyan raktárban, ahol 50 tonna lőszert tároltak. Ugyanebben az évben december 3-án ugyanebben a raktárban egy másik, 13 tonna lőszert érintő robbanás is történt.

Moszkva természetesen tagadta a vádakat, de a cseh elhárítás és a belügyminisztérium többször is jelezte, hogy bizonyítékok állnak rendelkezésükre az orosz szerepvállalást illetően. Felkérték továbbá a kelet-európai NATO-szövetségeseket is, hogy utasítsanak ki orosz diplomatákat a merénylet miatt. Oroszország is a cseh követségi dolgozók hazaküldését kezdte meg erre válaszul.

A hétvégén újabb szintre lépett a konfliktus: a cseh hatóságok szombaton és hétfőn különrepülőkön hazaküldték a nagykövetség 123 orosz alkalmazottját és családtagját. Ehhez a két ország egy új megállapodást is kötött Oroszország és Csehország a másik nagykövetségének létszámát mindössze hét diplomatára és 25 főnyi segédszemélyzetre korlátozza - írja a Reuters.

Több korábbi cseh hírszerzési vezető is elmondta, hogy a hatalmas orosz nagykövetség sokáig fejfájást okozott nekik - és fontos eszköz volt Moszkva számára.
"Amikor 140 ember lehet itt, és mondjuk 80 ember az FSZB, a GRU vagy más (hírszerző) szolgálatok tagja, akkor ez természetesen előnyös, mert máshol nincs ilyesmi" - mondta Karel Randak, a cseh hírszerzés volt igazgatója.

"Bár Csehország ma már a NATO és az EU tagja, a hatalmas orosz nagykövetség a szovjet korszak maradványa, amikor Csehszlovákia Moszkva szatellitje volt" - mondta Jiri Schneider volt külügyminiszter-helyettes. "A szovjet nagykövetség az akkori Csehszlovákiában, több százezer szovjet megszálló katonával, egy gyarmaton lévő nagykövetség volt" - egészítette ki Schneider.

A cseh kémelhárítás, a BIS 2019-es éves jelentésében azt írta, hogy a misszió mérete "rendkívül megnehezítette" Oroszország hírszerzési erőfeszítéseinek ellenőrzését. Például hatalmas autóparkot tartott fenn, amelyet a rendőrség nem figyelhetett meg. Központi elhelyezkedése miatt a cseh területet az orosz ügynökök elektronikus lehallgatásra is használhatták - mondta Jan Padourek, a cseh hírszerzés korábbi igazgatóhelyettese a Reutersnek.