A tárca számítása szerint 1,05 ezer milliárd rubelt (33 milliárd dollárt) kell költeni a játékokra, amihez 2009 és 2012 között 699,3 milliárddal járul hozzá a szövetségi költségvetés. Egy korábbi minisztériumi becslés 1,88 ezer milliárdos kiadással számolt, ám ezt utóbb hibának minősítették. A minisztérium az elmúlt időszakban nem adott meg számokat az olimpia költségeivel kapcsolatban és most sem kommentálta a kiszivárogtatott adatokat. Ugyanakkor a kormány olimpiai támogatási programja tavaly még csak a 314 milliárdos összköltséggel, ezen belül 169,1 milliárd rubeles szövetségi kiadással számolt 2009 és 2012 között. Dmitrij Kozak kormányfőhelyettes egy szocsi befektetési fórumon csak a 14 fő helyszín (a stadionok és az olimpiai park) építésének költségét 195,3 milliárd rubelre tette. A tervezett kiadások bontása szerint 2010-ben 348,7 milliárd rubelt fordítanak az olimpia előkészítésére, ebből 228 milliárd terheli az állami büdzsét. 2011-ben 307 milliárdra, majd 2012-ben 216,5 milliárd rubelre esnek a kiadások. Kormányzati források szerint a jövő évi keretet 60 milliárd rubellel megkurtíthatják - szakértők egyetértenek azzal, hogy a kormány a jelentősen megugró összköltség csökkentésére kényszerülhet. Kozak hivatala arról informálta a Moscow Times hírportált, hogy egy kisebb aréna építésére sikerült befektetőket találni, akik néhány módosítással, a technikai részletek költségeinek és a beépített anyagok árának lefaragásával csökkentették a létesítmény kivitelezésének árát.
QP | Quality Placement