Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német statisztikai hivatal kedden közölte, hogy az előzetes adatok szerint a fogyasztói árak januárban 1,6 százalékkal emelkedtek a decemberi 1,7 százalékkal szemben.

Az év egészét tekintve a fogyasztói árindex tavaly 1,8 százalékkal haladta meg a 2016. évit. Ez a legnagyobb ütemű drágulás 2012 óta, amikor 2 százalék volt az infláció.

A legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak, az árak 3,1 százalékkal álltak magasabban, mint egy évvel korábban. Az energia drágulásának üteme azonban lényegesen csökkent, 0,9 százalék volt.

Az Eurostat metodikája alapján számított harmonizált fogyasztói árindex januárban éves összevetésben 1,4 százalékkal, emelkedett. A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az inflációs ráta a decemberi 1,6 százalékon marad.

Az infláció elmarad az Európai Központi Bank (EKB) által a gazdaság szempontjából ideálisnak tartott közel 2 százaléktól. Szakértők szerint azonban a gazdasági fellendülés miatt az áremelkedés a következő években folytatódik. Az Ifo gazdaságkutató intézet decemberben azt prognosztizálta, hogy az áremelkedés üteme az idén eléri az 1,9 százalékot, 2019-ben pedig 2,2 százalékra nő, és meghaladja az EKB inflációs célját.

A német infláció alakulásának nagy hatása van az EKB kamatpolitikájára.