A kínai jegybank hétfőn közölte, hogy devizatartalékai novemberben az előző hónaphoz képest 87,2 milliárd dollárral 3438 ezer milliárd dollárra csökkentek. Ez a legalacsonyabb érték 2013 februárja óta. Ennek ellenére továbbra is toronymagasan Kínának vannak a legnagyobb devizatartalékai a világon.

A piacok szorosabban nyomon követik a kínai devizatartalékok alakulását, mióta Kína augusztusban mintegy 2 százalékkal leértékelte a jüant, és a befektetők attól tartottak, hogy a kínai valuta tovább gyengül. Megfigyelők szerint a kínai jegybank azóta folyamatosan interveniál a jüan védelmében, és a Standard Chartered bank becslése szerint novemberben mintegy 50 milliárd dollárt dobott piacra, hogy elejét vegye a jüan túlzott devalválódásának.

"A kínai jegybank nem érdekelt a jüan drasztikus értékvesztésében, de azt reméli, hogy a piaci erők lassan és fokozatosan gyengítik a valutát" - mondta Ding Shuang, a Standard Chartered közgazdásza.

A gyenge jüan támogatja az exportot, a gazdaság korábban első számú hajtóerejét. A lanyha kereslet miatt a kivitel októberben éves szinten 6,9 százalékkal esett és a Wall Street Journal elemzői konszenzusa szerint novemberben további 5,3 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a jüan leértékelődése gyengíti a valuta nemzetközi szerepének bővítésére és a fogyasztás generálta gazdasági növekedés elérésére tett erőfeszítéseket.

Az IMF igazgatósága 2016. október 1-jei hatállyal ötödik devizaként felvette a jüant az SDR (Special Drawing Rights - különleges lehívási jogok) devizakosarat alkotó devizák, az amerikai dollár, az euró, a japán jen és a font közé. Ezt követően a jegybank alelnöke kijelentette, hogy a bank "ésszerű és egyensúlyi szinten" fogja tartani a jüan árfolyamát és interveniál a devizapiacokon, hogy elejét vegye a túlzott árfolyamkilengéseknek.