A NATO tagországai megosztottak abban, hogyan válaszoljanak Ukrajna és Oroszország éleződő katonai feszültségére – írja Deutsche Welle elemzése, amely azt firtatja, hogyan állnak a vitában a kelet-közép-európai, illetve a balkáni országok, valamint Törökország. Az USA és az Egyesült Királyság Moszkva elrettentésére szavaz a katonai akciótól, Franciaország, Németország és Olaszország a párbeszédre teszi a hangsúlyt, mások köztük Bulgária, Magyarország és Szlovákia távol maradna a konfliktustól – idézi a hírportál Stefan Meistert, a német külügyi intézet régiós szakértőjét.

Általában Németország szokott közvetíteni ezek között a csoportok között, ám ez most hiányzik, mert a berlini vezetés gyenge, nincs kellő tekintélye e feladat ellátásához. A szakértő figyelmeztet arra, hogy a NATO-t az elmúlt időszakban meggyengítette a populista politika előretörése, a brexit, illetve Donald Trump volt amerikai elnök, aki feltételhez kötötte volna az USA katonai kiállását a NATO-tagállamok mellett. Vlagyimir Putyin orosz államfő részben ezt akarja kihasználni azzal, hogy új európai biztonsági rendszerről tárgyalna, amiből kihagynák az Egyesült Államokat. Kérdés, hogy ezzel fel tudja-e lazítani a katonai szövetséget, amire a legnagyobb esélye a NATO déli szárnyán látszik.

Horvátország esetén egy kínos epizód okozhatott némi szemöldökráncolást Washingtonban és a nyugat-európai fővárosokban, nevezetesen Zoran Milanovic államfő kijelentése, miszerint ha élessé válik az ukrán-orosz konfliktus, akkor országa „visszavonul”. Kérdés, mi értendő ez alatt, ugyanis horvát csapatok Ukrajna közelében sincsenek. Az elnök nem fejtette ki, mire gondol, a zágrábi kormány azonban gyorsan ez ezzel ellentétes hangvételű, magyarázkodó levelet írt NATO-partnereinek.

Átkozott belpolitika

A szakértők szerint Milanovic megjegyzése a belpolitikai színjáték része, amit a közte és Andrej Plenkovic miniszterelnök között lévő feszültség tükrében kell értékelni. Az államfő a nacionalista kártyát akarta kijátszani. Korábban azt mondta, hogy Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője politikai partnerük lehet, amit úgy is lehet érteni, hogy Bosznia-Hercegovina etnikai (szerb-horvát-bosnyák) felosztásában. A Moszkvának tetsző megjegyzéssel saját nacionalistáinak üzent, mintegy sejtetve, nem zárja ki, hogy partnerük legyen annak az álmuknak a megvalósításában, hogy orosz segítséggel átszabják a szomszédos ország határait.

Bulgária esetén a nacionalizmus hagyományosan egyben oroszbarátsággal párosul, aminek ezúttal Stefan Janev védelmi miniszter adott hangot. Az elmúlt év végén nyíltan beszélt arról, hogy ellenzi a külföldi NATO-csapatok megjelenését Bulgáriában, amiért a kormányfő, Kiril Petkov megfedte, majd a idén januárban egy parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy be kell fejezni a külföldi sajtó olvasását, a kormánynak bulgárofilnak kell lennie, amely azzal törődik, hogy mi Bulgária nemzeti érdeke. Elismételte, hogy csak bolgár NATO-csapatok állomásoztatását tudja elképzelni az ország területén. Ez zene Moszkva füleinek.

Románia és Magyarország jelenleg két teljesen más eset. Az előbbi országba amerikai és más NATO-csapatok érkeznek, amit a közvélemény támogat, így a kormány saját népszerűsége növelésének eszközét látja benne. Ezzel szemben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke különleges kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyinnal, amiért egyesek ráragasztották a „Putyin pincsikutyája” gúnynevet. A kormány szoros orosz-magyar kapcsolatai miatt távol tartaná bármilyen NATO-tevékenységből Moszkvával szemben.

Putyin tudja

Törökország, amely szemben az előbbi országokkal stratégiai jelentőségű szereplője a NATO-nak, kötéltáncot jár az orosz-ukrán konfliktusban. A szíriai polgárháborúba az oroszokkal együttműködve avatkozott be, Líbiában azonban egymással szemben álló csoportokat támogatnak. Idegesítette a NATO-szövetségeseket, amikor Ankara orosz légvédelmi fegyvereket vásárolt és idegesítette Moszkvát, amikor fegyvereket adott el Ukrajnának. A török vezetés nem idegenítheti el a Kremlt túlságosan magától, mert Törökország rengeteg gázt és olajat vásárol szomszédjától, másrészt a déli orosz gázvezeték érinti Törökországot.

Putyin pontosan tudja, mit akar Kelet-Európától, és mit adhat cserébe ezért – írta a Guardianban megjelent cikkében Timothy Garton Ash ismert brit Kelet-Európa-szakértő. Vissza akarja állítani a lehető legtöbbet abból az orosz nagyhatalmi befolyásból, ami a Szovjetunió 30 évvel ezelőtti összeomlással hirtelen elveszett, és ezért viszonylag olcsó gázzal és a nacionalista elitek támogatásával fizetne.

Oroszország olyasmit ajánl a délkelet-európai régiónak, amit a Nyugat sose tenne: a határok átrajzolását – teszi hozzá ehhez Filip Milacic, a Friedrich Elbert Foundation kutatóintézet politológusa. Az idézett német szakért, Stefan Meister ezzel együtt úgy gondolja, hogy az USA-nak van ereje ahhoz, hogy végül biztosítsa a NATO-szövetségesek lojalitását az oroszokkal szembeni fellépésben.