Az amerikai Republikánus Párt konvenciójának második napja a jelszó szintjén arról szólt, hogy Amerikát újra mozgásba kellene hozni (Make America Work Again!), ám a show résztvevői egy lépést sem tettek ebbe az irányba - folytatja az eseményről szóló beszámolóit Jonathan Bernstein, a Bloomberg politikai szakírója. Ehelyett a keddi beszédek két téma köré csoportosultak.

Az egyik a Demokrata Párt elnökjelöltje, Hillary Clinton volt külügyminiszter pocskondiázásának folytatása, a másik a párton kívüli Donald Trump ingatlanmágnás formális jelölése volt. (Az utóbbit végül nagy többséggel megszavazták a résztvevők.)

Börtönbe vele!

Úgy tűnik, hogy a tanácskozás szónokai és hallgatósága nem tud szabadulni attól a követelésétől, hogy Hillary Clinton börtönbe kellene zárni. Tovább emlegették, hogy külügyminisztersége idején halt meg terrortámadás miatt Líbiában négy amerikai diplomata és persze azt sem bocsátják meg neki, hogy külügyminiszterként privát internetes levelezőrendszerét használta.

Chris Christie, New Jersey állam kormányzója, aki tucatnyi társával együtt elindult a republikánusok elnökjelöltségéért, ám hozzájuk hasonlóan csúfosan kikapott Trumptól, egész beszédét Clinton bíróság elé állításának szentelte, és arra kérte hallgatóságát, hogy előlegezzék meg ennek az eljárásnak a végeredményét azzal, hogy bűnösnek minősítik a demokrata politikust.

Végül alig tudta elmondani mondanivalóját, annyiszor szakították meg a beszédét ezzel a durva skandálással.

Ez már hiba

Pártgyűléseken nem ritka, hogy kissé elszabadulnak az indulatok, ám az túlzás, hogy másról sem szól a rendezvény, mint hogy az ellenfelet börtönbe kellene csukni - véli a Bloomberg publicistája. Ha egy napig tart ez, az még a résztvevőket minősíti, ám ha két napon át nem csillapulnak az eltúlzott érzelmek, az már a párt vezetőinek és elnökjelöltjének hibája.

Jó, jó, de miért?

A nap második napirendi pontjaként felszólaltak Donald Trump családtagjai, üzletfelei és barátai, hogy a szavazók figyelmébe ajánlják jelöltjüket. Négy éve Mitt Romney esetén figyelemfelkeltőre és informatívra sikerült a konvenciónak ez a szakasza. Most viszont lapos volt.

Trump felesége, gyermekei és barátai két épkézláb anekdotát nem tudtak elmondani, ami megmutatta volt a milliárdos befektető emberi oldalát. Elmondták, hogy jó férj, apa és a barát, de semmilyen érvvel nem támasztották ezt alá. Egyetlen emlékezetes megjegyzésük nem volt arról, hogyan is mutatkoznak meg Trump jó tulajdonságai.

Az ifjabb Donald Trump ráadásul ki is lépett szerepéből, apja dicsőítéséből, és Clintont kezdte ekézni. Elég jó republikánus beszédet mondott - egyet a sok közül.

Clinton a téma

A republikánusok vagy, ha tetszik, Trump konvenciója eddig a nagy ellenfélről, Hillary Clintonról szólt. Hillary ostorozása vélhetően hatásos módszer arra, hogy összekovácsolja azokat a konzervatív szavazókat, akik kedvelik, és azokat, akik nem kedvelik az ingatlanmágnást. Könnyen lehet, hogy ez az egyetlen módszer a párt összeterelésére.

Ugyanakkor a volt külügyminiszter folyamatos kriminalizálása visszataszító. Még egy pártkonvenció túlfűtött hangulatához mérten is gusztustalan. És legfőképpen ellenkezik azzal, ahogy egy demokráciában egymáshoz viszonyulnak az ellenfelek, azzal, ahogy megvívják politikai harcaikat.