Pénteken megszavazta a dán parlament, hogy felépülhessen a Lynetteholm nevű mesterséges sziget Koppenhága mellett. A projekt jóváhagyása megnyitja az utat az 1 négyzetmérföldes (2,6 négyzetkilométeres) terület megépítése előtt, amely már az idén elkezdődhet. Ha az építkezés a tervek szerint halad, akkor a dán főváros előtti sziget alapjainak nagy részét 2035-re kell elkészíteni, és a projektet 2070-re szeretnék teljesen befejezni.

A mintegy 400 futballpálya méretű mesterséges sziget megépítéséhez csak a félsziget létrehozásához mintegy 80 millió tonna földet kellene a területre szállítani, amivel a környezetvédőknek több problémájuk is van. Kifogásolják a nagyszámú járművet érintő közúti anyagszállítás. Az egyik környezetvédelmi vizsgálat szerint az építkezés megkezdését követően naponta akár 350 teherautónak kell majd Koppenhágán keresztül közlekednie a nyersanyagok szállításához. De a környezetvédők aggályokat fogalmaztak meg a tengerbe kerülő üledék mozgása, valamint az ökoszisztémákra és a vízminőségre gyakorolt lehetséges hatás miatt is.

A Lynetteholmra vonatkozó tervek között szerepel egy gátrendszer kiépítése a kikötő kerületén, amelynek célja, hogy megvédje a kikötőt a tengerszint emelkedésétől és a viharhullámoktól. Főként ez befolyásolná a tengeri áramlatokat.

A törvényjavaslatot pénteken 85 támogató és 12 ellenző szavazattal elfogadták - közölte a DR dán portál.

Carina Christensen, a dán közúti áruszállítási szövetség (IDT) vezetője szerint a Lynetteholm építéséhez szükséges anyagok szállítása során a "klímabarátabb" közlekedés is szóba jöhet, de ehhez a kormány tisztviselőinek engedélye szükséges. "Az elektromos teherautók például megszüntetik a CO2-kibocsátást és csökkentik a zajt, de cserébe többe kerülnek és több utat kell megtenni" - mondta Christensen.