Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedd hajnalban, 1:15 perckor elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke. Az olasz politikus az avianói kórházban vesztette életét.

A hírt szóvivője, Roberto Cuillo közölte a Twitteren.

 

Temetésének helyszínéről és időpontjáról a következő órákban ígérnek tájékoztatást.

Sassolit december 26. óta ápolták kórházi keretek között, egy immunrendszert érintő megbetegedés súlyos komplikációjával. Sassoli már szeptemberben is kórházi kezelésre szorult Strasbourgban tüdőgyulladásos megbetegedéssel, aminek nem volt köze a koronavírushoz.

Az Euronews gyűjtése szerint egyből többen kifejezték gyászukat az EP politikusai közül.

Az MTI nekrológja szerint David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint 10 éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. A szocialista politikus pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke.

Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született.

Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.