Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Deglobalizáció vagy reglobalizáció? című panelbeszélgetésen a miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak és a közép-európai térség egészének alapvető nemzetbiztonsági és gazdasági érdeke lenne a pragmatikus, kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapuló együttműködés Kelet és Nyugat között.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ez 2021 végéig jórészt reális forgatókönyv volt, de a tavalyi év elejére egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy törés lesz a kapcsolatrendszerben, ami a régió számára a lehető legrosszabb hír.

A geopolitikai blokkok közötti konfrontáció mindig rossz azoknak, akik két tömb között helyezkednek el földrajzilag

- figyelmeztetett a tárcavezető, a hidegháborút hozva fel példának. Szerinte az eurázsiai együttműködés jó alapja volt a gazdasági fejlődésnek, de ez mára távoli álommá vált.

Három fontos változásra volna szükség

„Az első, hogy visszatér-e a kölcsönös tisztelet a nemzetközi politikai kapcsolatokba vagy sem, mert sajnos az utóbbi időszakban ennek teljes hiányát tapasztaltuk. A második, hogy mindenki megérti-e, hogy nem írhatja felül a fizikai realitásokat az ideológiai vagy politikai megközelítés. A harmadik, hogy nyitva maradnak-e a kommunikációs csatornák azok között, akik nem szívesen beszélnek egymással” - fejtette ki álláspontját a külügyminiszter.

A globalizáció árnyoldalait érintve Szijjártó leszögezte, hogy azt a nagyhatalmak eszközként használták fel „politikai narratívájuk agresszív terjesztésére”  világszerte, és ennek keretében erősen stigmatizálták a nemzetközi fősodortól valamelyest eltérő véleményeket. Ezért a következő időszak sokkal rosszabb lehet, mint a hidegháború volt, különösen a közép-európai régió szempontjából.

„Értem én, hogy több száz vagy ezer kilométerről ez máshogy néz ki, de Oroszország része a realitásnak, és minél közelebb van hozzá egy szereplő földrajzilag, annál inkább az” - mondta a miniszter, hozzátéve: kulcsfontosságú a párbeszéd csatornáinak fenntartása, ennek híján az ukrajnai békének még a reményét is feladja a világ.

Magyarország útja a mainstreammel szemben

Az amerikai-kínai konfliktusról elmondta, hogy a politika részéről határozott erőfeszítések vannak arra, hogy a nyugati gazdaságot leválasszák Kínáról, azonban a fizikai valóságban, a magánszektorban ennek nincsen semmi jele. Magyarország a nyugati és keleti cégek találkozási pontjaként rendkívül lényeges szereplőjévé vált mára az elektromos autóiparnak. A világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül hét kínai, termékeikre pedig a nyugati autómárkáknak is nagy szükségük van.

„Kormányunk egyértelműen nem a liberális mainstreamet képviseli, hanem jobboldali, patrióta és kereszténydemokrata, ami nem szokványos jelenség Európában” - közölte Szijjártó, aki tisztában van azzal, hogy „a liberális fősodor” ezért mindig is bírálni fogja a magyar vezetést, de azt tiszteletben kell tartani, hogy az utóbbi négy választást a kormánypártok toronymagasan megnyerték.