Előrelépés lehet Észak- és Dél-Korea viszonyában, miután Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezető Kim Dzsongun testvére pénteken azt közölte: készen állnak tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával, abban az esetben ha felhagynak az ellenségeskedéssel - írja a CNN. A két ország hivatalosan még mindig hadban áll egymással és a feszültséget tovább növeli az is, hogy a napokban Szöül tengeralattjáróról indítható, míg Phenjan ballisztikusrakétákat tesztel.

Kim Jo Dzsong kiemelte: ha Dél-Korea képes a múlttól és a provokációtól elhatárolódni, az őszinteséget szavakban és tettekben is visszaállítani, akkor készen állnak a szorosabb kapcsolattartásra, nagy lépést téve ezzel az 1950 és 1953 közötti koreai háború lezárására. Mondta mindezt azután, hogy Mun Dzse In dél-koreai vezető ismételten felhívta a figyelmet a koreai háború lezárásának fontosságára, aki egyben azt is javasolta, hogy mindezt az Egyesült Államokkal és Kínával közösen tegyék meg. 

Az észak-koreai állami média eközben Ri Thae Song külügyminiszter-helyettesre hivatkozva azt közölte, hogy elhamarkodott is lehet a háború befejezésének kihirdetése.

Kedden Joe Biden amerikai elnök is felszólalt az ENSZ-közgyűlésen, ahol kijelentette, hogy az Egyesült Államok tartós diplomáciát akar az Észak-Korea nukleáris és ballisztikusrakéta-programja körüli válság megoldására. Észak-Korea eközben elutasította az Egyesült Államok párbeszédre irányuló felajánlásait és az ENSZ atomenergia-felügyeletének vezetője azt mondta, hogy Phenjan atomprogramja teljes gőzzel halad előre.

Phenjan tevékenysége számos ENSZ-határozatot is sért, az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki korábban. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) augusztus végén kiadott éves jelentésében arra a megállapításra jutott, hogy Észak-Korea nagy valószínűséggel újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára. A NAÜ szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon – főleg műholdak segítségével – figyelik az ott zajló nukleáris tevékenységet.