Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A főbb európai tőzsdeindexek már pozitív tartományban vannak; az FTSE 0,52 százalékkal, a DAX 1,57 százalékkal, a CAC pedig 1,09 százalékkal emelkedett nyitás óta. A valutapiacon egy dollár 121,38 jenért cserél gazdát, míg egy euró 0,992 dollárba kerül. A francia fogyasztási kiadások márciusban hó/hó alapon 1,3 százalékkal, év/év alapon 4,7 százalékkal emelkedtek, jócskán felülmúlva a 0,3 százalékos havi, illetve 3,2 százalékos éves növekedést váró elemzői prognózisokat. A magyar februári kiskereskedelmi értékesítés éves összehasonlításban 6,1 százalékkal 339 milliárd forintra emelkedett, az év első két hónapjában pedig - szintén éves összevetésben - a várt 2,4 százaléknál jóval magasabb, 7,8 százalékos volt az emelkedés, s a forgalom 649,91 milliárd forintot tett ki. A Zwack Unicum idei első negyedévében 492 millió forint adózás előtti eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 516 millióval, a nettó árbevétel pedig 6,4 százalékkal 3, 076 milliárd forintra nőtt. Az OTP Bank Rt. újabb egy évvel - 2002. március 31-ig - meghosszabbította a Hajdú-Bét idén március végén lejárt, 4,682 milliárd forint hitelre és kamatra vonatkozó fizetési moratóriumát. A csirketársaság számára a bank az idei tervek finanszírozására 3,5 milliárd forint rövid lejáratú hitelkeretet engedélyezett, amit márciusától lehet igénybe venni, és december 31-én jár le.