Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Matáv 8-9 forinttal olcsóbb, mint pénteken volt, a a Mol 20 forinttal ér kevesebbet, az OTP pedig 100 forinttal gyengült. A vegyipari papírok ára is csökkent a BorsodChemé csak kis mértékben a TVK-é viszont 50 forinttal, azaz csaknem 2 százalékkal lett alacsonyabb. A forint 253,3-on nyitott az euróval szemben, azután 252,20/70-ig csúszott vissza, ami 8,4 százalékos eltérést jelent a centrumtól a sáv erős oldalán. Lefelé tartanak a vezető európai tőzsdék indexei: az FTSE 0,73 százalékos, a CAC 1,52 százalékos, a DAX 1,66 százalékos mínuszt mutat. Az esést a távközlési vállalatok, a Deutsche Telekom, a France Telecom és a veszteséges második negyedéves összeredményről beszámoló KPN vezetik. A Reuters által készített beszerzési menedzserindexek Nagy-Britannia kivételével halvány emelkedést produkáltak a főbb uniós országokban. A német PMI az egy hónappal korábbi 46,3-ról 46,4-re kúszott fel augusztusban - ez tavaly június óta az első emelkedés, ám az adat még mindig nem fest rózsás képet a gazdaság állapotáról, hiszen az index ötven pont alatti értéke a feldolgozóipar kibocsátásának csökkenésére utal. A francia PMI 48,2-ről 48,3- ra emelkedett, de ez az ötödik egymást követő hónap, hogy a választóvonalnak számító 50 pontos érték alatt van. Az olasz index a júliusi 46,4 pontos értékhez képest - amelynél a mutató még sosem állt alacsonyabban, mióta 1997 júniusában regisztrálni kezdték - 47,2 -re emelkedett. Németország számára a feldolgozóipar zsugorodásán túl további kedvezőtlen előjel, hogy az IWH német gazdaságkutató intézet 1,7-ről 1,5 százalékra módosított a gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát. A győri Ringa Húsipari Rt. pénteken megvásárolta a gyöngyösi székhelyű Falcotrade Rt. szavazórészvényeinek 53,33 százalékát, és ezzel megszerezte az irányítást a Falcotrade Rt.-ben. A Pick Szeged Rt. többségi tulajdonába tartozó Ringa az Arago Befektetési Holding Rt.-től - saját 41,34 százalékos tulajdonosától - vásárolta meg a Falcotrade részvényeket.