A Törökországba érkező külföldi turisták száma a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz mérten több mint a háromszorosára, 2,57 millióra nőtt – idézte a Világgazdaság a török idegenforgalmi minisztérium adataiból. Az ágazati vezetők arra számítanak, hogy a kereslet idén maga mögött hagyja a 2020–2021-es visszaesést, és az ukrajnai háború ellenére is visszatér a 2019-es szintre.

Sőt, az ország délnyugati csücskében fekvő Bodrum üdülővárosba a helyi polgármester szerint idén 1,5 millió külföldi vendég érkezik, ami meghaladja a járvány előtti 1,3 milliót. Főként a britek, a németek és a hollandok térnek vissza, akiket a gyenge líra is vonz. Az ezekből az országokból kiinduló beutazó turizmus bővülése egyúttal kompenzálja az orosz és az ukrán forgalom visszaesését is.

A líra gyengülése olyan országok számára is vonzóvá téve a török destinációt, amelyek korábban csak kevés látogatót küldtek. Piotr Henicz, a legnagyobb lengyel utazásszervező, az Itaka elnöke például elmondta a Reutersnek, hogy a foglalások náluk is triplázódtak 2021-hez képest.

Bodrumtól keletre, a földközi-tengeri térség fő csomópontjában, Anatóliában azonban a háború hatása már jobban érezhető. Az előző évben az orosz és az ukrán volt az első és harmadik legnagyobb küldőpiac, és mindkét ország polgárainak ez a régió volt a kedvenc úti célja. Anatólia idén várhatóan mintegy hárommillió orosz és egymillió ukrán turistát veszít, ami az összes turista nagyjából kétharmada – mondta Recep Yavuz, az NBK Touristic vezérigazgatója.