A majomhimlő kifejezés diszkrimkinatív lehet, ugyanis az elnevezés afrikai eredetre utalhat. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője szerint régóta törekednek arra, hogy egy vírust vagy betegséget ne állatokról vagy régiókról nevezzenek el. 

A majomhimlő ugyanis eddig Afrikából volt ismert, de már az elnevezés is félrevezető volt: a vírust először 1958-ban mutatták ki majmokban egy dániai kísérleti létesítményben, de inkább kisrágcsálók körében terjedt el - írja a Der Standard.

A koronavírus esetében még 2019 végén a WHO gyorsan cselekedett, hogy megakadályozza a "Wuhan-vírus" elnevezés terjedését, amelyet arról a kínai városról neveztek el, ahol azt először észlelték.

2020. február 11-én a WHO végül bejelentette, hogy az új vírus neve Sars-CoV-2, és az általa okozott betegség pedig Covid-19.

A WHO vezetője az esetek növekvő száma miatt aggódik, ezért a jövő hétre összehívta a sürgősségi bizottságot. A bizottságnak kell eldöntenie, hogy "nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetről" van-e szó, mint a koronavírus esetében. A sürgősségi bizottság a tervek szerint június 23-án ülésezik. A vészhelyzet kihirdetése a legmagasabb riasztási szint, amelyet a WHO elrendelhet.

A WHO szerint a járvány Európában már április közepén elkezdődött. Ez a valaha jelentett legnagyobb és földrajzilag legelterjedtebb majomhimlőjárvány a nyugat- és közép-afrikai endémiás területeken kívül.

Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, Magyarországon egy 38 éves férfinál regisztrálták először a majomhimlőt, de azóta két újabb férfinak vannak majomhimlőre utaló tünetei.

A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak ellene.