Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője az ABC News műsorában vasárnap este tagadta, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott volna a Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán tartott házkutatásról, amelyet múlt héten, bírósági végzés alapján végzett az FBI.  A Szövetségi Nyomozó Iroda akcióját követően kiderült, hogy Trumpnál olyan iratokat kerestek és találtak,  melyet a volt elnök nem tarthatott volna magánál - Trump szerint pedig olyanokat is, amelyek ügyvédi titoktartás körébe tartoznak.

Karine Jean-Pierre a hírűsorban a korábbi elnök elleni eljárások átpolitizáltságára vonatkozó vádakra reagálva kijelentette, hogy az igazságügyi minisztérium, amikor a törvény végrehajtásáról van szó, teljesen független, az ezzel ellentétes híresztelések valótlanok. A szóvivőt Elise Stefanik New York-i republikánus szenátor szavairól kérdezték, aki azt állította, hogy az FBI intézkedése kevesebb mint száz nappal a sorsdöntő félidős választások előtt "hatalommal való teljes visszaélés és hatáskör túllépése" volt azzal a politikussal szemben, aki a 2024-es választásokon a legvalószínűbb kihívója lesz a demokraták jelöltjének.

A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy nem kommentálhatja az FBI nyomozására vonatkozó felvetéseket Donald Trump ügyében. A korábbi elnök vasárnap saját közösségi oldalán arról írt, hogy az FBI által elvitt dokumentumok között ügyvédi titoktartás körébe tartozók is voltak. Azt kérte, hogy ezeket azonnal adják neki vissza. A hatóság állítása szerint a lefoglalt iratok között több minősített, köztük szigorúan titkos volt, amit Donald Trump és jogi képviselői vitatnak, azt állítva, hogy hivatalból való távozása után az elnök feloldotta azok minősítését.

Szintén vasárnap a belbiztonsági minisztérium és az FBI a helyi és állami rendvédelmi szervek figyelmét hivatalos közleményben hívta fel az erőszak megnövekedett veszélyére a rendvédelmi hatóságok, igazságügyi szervek és kormányzati tisztségviselők ellen a Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai ingatlanán történt intézkedés nyomán.