A jelek szerint Donald Trump azt szeretné, hogy neve elnöksége után sem merüljön a feledés homályába. Egy olyan "nemzeti vagy nemzetközi" reptér átnevezéséről álmodik, mint amilyen például a Reagan Nemzeti Repülőtér Washingtonban.

Emellett jó néven venné, ha például egy repülőgép-hordozót is róla neveznének el. Tanácsadói szerint hangosan merengett el ezen az ötleten - írta az Euronews a Daily Beast amerikai hírportál nyomán. nak két tanácsadó is megerősítette, hogy

Kapcsolódó

Állítólag Trump abban bízik, hogy a hozzá hű állami vagy szövetségi kormányzati tagokkal el tudja majd intéztetni neve bevésését a történelembe.

Ez nem az első eset, hogy Trump a halhatatlanságra törekszik. Az is felmerült benne, hogy portréja megjelenhetne az amerikai történelem nagyjai: George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln mellett a Mount Rushmore-on.

Amerikai elnökről egyébként viszonylag sok repteret neveztek el az Egyesült Államokban. Kettő közülük nemzetközi légikikötő: a John F. Kennedy New Yorkban és George Bush Houstonban. Anyahajó viszont 10 elnök nevét viseli. A Gerald R. Fordról elnevezettet most építik.