Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A múlt héten megadott hosszú halasztás az egyetlen megoldás, amely nyitva hagy minden lehetőséget a szigetország előtt, elegendő időt biztosítva akár a brexitstratégia újragondolására is, illetve lehetővé teszi, hogy az EU más fontos ügyekre összpontosítson, például a transzatlanti kereskedelmi vitára - mondta az ügyről Donald Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén felszólalva.

"Tudom, hogy a La Manche csatorna mindkét oldalán mindenki belefáradt a kérdésbe, s ez teljesen érthető. De nem mondhatjuk azt, hogy legyünk túl rajta, pusztán azért, mert kimerültünk" - közölte az ET elnöke.

Azon félelmek kapcsán, hogy a brit kormány a halasztás alatt esetleg akadályozhatja az EU működését, Tusk rámutatott, hogy London eddig is konstruktív és felelős módon viselkedett, és nincs semmi ok azt hinni, hogy ez megváltozik.

Elmondta, ugyan egyesek úgy vélik, nem kellene arról álmodozni, hogy még visszafordítható a brexit, szerinte ebben a nehéz pillanatban épp álmodozókra és álmokra van szükség. "Nem adhatjuk meg magunkat a fatalizmusnak, legalábbis én nem fogok felhagyni az álmodozással egy jobb és egységes Európáról" - fogalmazott Tusk.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy noha egyik lehetőség sem kizárt, nem az a "munkahipotézise", hogy London visszavonja kilépési szándékát, vagy újabb kiterjesztést kér a mostani végső határidő, 2019. október 31. utánra. A brüsszeli testület egyéb kérdésekre, a pozitív napirendre fog koncentrálni, a brexitdöntés ugyanis már teljes mértékben a britek kezében van.

Az Európai Unió kész a rendezetlen kiválásra, de nem nyerne semmit a brexit okozta zavarból, annak egyedül a multilateralizmus ellenzői lennének a haszonélvezői, azok, akik alá akarják ásni a globális jogrendet.

Elég időt adtunk az Egyesült Királyságnak, hogy kiutat találjon a belpolitikai bénultságból, az ország pedig addig is teljes jogú uniós tag marad - mondta Juncker.

Hozzátette, a brit kilépés nem fogja megakadályozni az előrelépést más, ennél fontosabb kérdésekben.