Tusk az alkotmányos rend tiszteletben tartására szólított fel a Régiók Bizottságának brüsszeli ülésén kedden délután, nem sokkal a katalán parlament rendkívüli tanácskozása előtt, amelyen Puigdemont egyes várakozások szerint ki fogja nyilvánítani a tartomány függetlenségét.

"Egy konfliktus következményei kétségtelenül rosszak lennének Katalónia, Spanyolország és egész Európa számára" - mondta a volt lengyel kormányfő, hangsúlyozva, hogy azokra a dolgokra kellene koncentrálni, amelyek összekötnek, nem pedig azokra, amelyek elválasztanak. (Megkérdezték, mit akarnak a katalánok - itt a meglepetés.)

Tusk közölte: nem pusztán az Európai Tanács elnökeként fordul a katalán vezetőhöz, hanem többek között egy etnikai kisebbség tagjaként, olyan emberként, aki tudja, milyen érzés, ha gumibottal ütik a rendőrök, olyanként, aki megérti és átérzi mindkét oldal érveit és érzéseit.

Tusk arra kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, hogy találjanak erőszakmentes megoldást a helyzet rendezésére, mivel "az érvek ereje mindig jobb, mint az erő érve".

Az Európai Bizottság a katalóniai válság tárgyalásos rendezésére szólított fel kedden, párbeszédet sürgetve a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között. Alexander Winterstein szóvivő megismételte korábbi kijelentését, miszerint az EU jogszerűtlennek tartja a nemrégiben rendezett függetlenségi népszavazást, a kérdést pedig Spanyolország belügyének.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást annak dacára, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum összecsapásokba torkollott a spanyol hatóságok és a szavazók között. A végeredmény szerint 2,28 millió ember, a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90,18 százalékuk támogatta az elszakadást Spanyolországtól - írja az MTI.

A kép forrása: AFP Photo/Pau Barrena