Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel, élükön Oroszországgal, nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve - erősítette meg Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter.

Irak szerint a valóságban ez napi 770 ezer hordós emelkedést jelent majd, mert több ország, amelyekben nemrégiben csökkent a kitermelés, nehezen tudja majd elérni a teljes kvótáját.

Az OPEC-tagállamok szombaton tanácskoznak a kartellen kívüli nagy olajexportáló országokkal, és akkor öntik végleges formába a megállapodást, majd szeptember elején ismét összeülnek, hogy a tapasztalatok fényében felülvizsgálják az egyezséget.

A nagy olajfogyasztók, köztük az Egyesült Államok, Kína és India sürgette az OPEC-tagokat, hogy növeljék kitermelésüket, nehogy hiány alakuljon ki a piacon és elszaladjanak az árak.

Irán keménykedett

Irán, az OPEC harmadik legnagyobb kitermelője azt követelte, hogy a szervezet utasítsa el Donald Trump amerikai elnöknek az olajkínálat bővítését célzó felszólítását. A teheráni vezetés arra hivatkozott, hogy Trump maga is hozzájárult az árak közelmúltbeli emelkedéséhez az Iránra és Venezuelára kivetett szankciókkal. Mindazonáltal a szaúdi energetikai miniszternek a bécsi tanácskozás megkezdése előtt néhány órával sikerült meggyőzni iráni kollégáját, hogy támogassa a kitermelés növelését.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig hosszabbították meg. Jelenleg a célt jóval, 40-50 százalékkal meghaladó mértékben teljesítik, azaz a kiindulási, 2016. októberi szinthez képest napi 2,8 millió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.

Hiány fenyeget

Hálid al-Falih arra figyelmeztetett, hogy az év második felében a világ akár 1,8 millió hordós hiánnyal szembesülhet. "Meg akarjuk előzni, hogy olyan hiány és szorítás alakuljon ki a piacokon, mint amit 2007-2008-ban láttunk" - mondta a miniszter azokra az időkre utalva, amikor az olaj hordónkénti ára közel 150 dollár volt.

Képünk forrása: Shutterstock