Az álmos könyvek szerint sem jelent jót, ha egy ország vezetőjének leszólnak Washingtonból, hogy ne csináljon valamit, márpedig Boris Johnson brit miniszterelnökkel éppen ezt történt - derül ki a Financial Times beszámolójából.

Az új amerikai adminisztrációnak nem tetszik, hogy London és Brüsszel között diplomáciai állóháború alakult ki a 2019-ben kötött brexitmegállapodásban szereplő úgynevezett északír protokollal kapcsolatban. Joe Biden, az USA elnöke a napokban Micheál Martin ír miniszterelnökkel tárgyal a kialakult helyzetről. Az utóbbi természetesen amerikai támogatást akar szerezni ahhoz, hogy még véletlenül se váljon valós határra az Észak-Írországot és az Ír Köztársaságot elválasztó határ.

A brexitmegállapodás alapján a nyitott határ fenntartása érdekében Észak-Írország része maradt az egységes európai piacnak és az EU vámuniójának, míg Nagy-Britannia mindkettőből távozott. Ezért az utóbbiból Észak-Írországba szállítandó árukat a brit hatóságoknak az EU ügynökeként vámellenőrzésnek kell alávetniük és azt is vizsgálniuk kell, hogy megfelelnek-e az uniós szabványoknak. Ez az északír protokoll, aminek bevezetésére két hónapos haladékot kaptak, ám a londoni kormány egyoldalú döntéssel meg akarja hosszabbítani a türelmi időt októberig. Brüsszelben úgy vélik, hogy a britek valójában soha nem akarják bevezetni a rendszert, mert az vámhatárt létesít az Egyesült Királyságon belül, az Ír-tengeren Észak-Írország és Nagy-Britannia között.

Elkezdődött a jogi háború

Ezért aztán az EU jogi eljárást kezdett a brit döntéssel szemben, amely megsérti a brexitmegállapodást. Johnson cáfolja a rossz szándékot, állítása szerint csak több időt akarnak adni a vállalatoknak, hogy felkészüljenek és hozzászokjanak a vámellenőrzésekhez. Ezzel kedvez az északír brit unionistáknak, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy a belső vámhatár mintegy leválassza az országukat az Egyesült Királyság többi részéről.

Az ír nacionalistáknál azonban az indította be a vészcsengőt, hogy ha ez így megy tovább, akkor az EU végül kénytelen lesz valós határrá tenni a két ír államot szétválasztó vonalat. Arra hivatkoznak, hogy az ír sziget erőszakos egyesítésének tervét azzal a feltétellel adták fel, hogy az 1998-ban kötött nagypénteki egyezmény szerint ez a határ sohasem válhat valóssá. Mintegy ezt akceptálva amerikai törvényhozók határozatban figyelmeztették a washingtoni kormányt, hogy nem szavazzák meg az Egyesült Királysággal kötendő kereskedelmi megállapodást, ha London nem tartja be az egyezményt.

Peter Mandelson, az egyik korábbi brit kormány Észak-Írország ügyében illetékes minisztere a Financial Timesban megjelent levelében arra figyelmeztetett, hogy ha ezt a vitát nem sikerül rendezni, az hosszú távon tönkre teheti London és Brüsszel viszonyát. Nem pusztán Észak-Írország politikai stabilitása billenhet fel, hanem súlyos gazdasági károkat szenvedhet el az Egyesült Királyság és az EU is.

Küldöncök jönnek

John Kerr, aki volt az Egyesült Királyság washingtoni és brüsszeli nagykövete is arra számít, Biden "megbízottakat" küld Londonba, hogy jobb belátásra bírják a Johnson-kormányt, azaz rávegyék az északír protokoll betartására. Ahogy fogalmaz, az óceán túlpartjáról érkező üzenet tartalma valami olyasmi lehet majd, hogy "nem gondolja-e (kedves miniszterelnök úr), hogy ez (a brexitmegállapodás felrúgásának lebegtetése) meglehetősen veszélyes?"

Ezzel arra utalhatnak, hogy az ügy egyfajta "szemet szemért" vitává fajulhat London és Brüsszel között.

David Frost, a brit kormány EU-kapcsolatokért felelős minisztere először bejelentette, hogy meghosszabbítják a türelmi időt, aztán hívta csak fel uniós partnerét, Maros Sefcovicot, az Európai Bizottság elnökhelyettesét, hogy tájékoztassa a döntésről. Ezt Chris Patten, a Konzervatív Párt korábbi elnöke enyhén szólva diplomáciai baklövésnek tartja. Nem véletlen, hogy brit kormánytisztviselők már úgy emlékeznek, előre tájékoztatták az uniós partnereket a hosszabbítási szándékról.

Egyikük azt is megjegyezte, hogy nem tud olyan küldöncről, aki a Fehér Ház megbízásából belefolyt volna az északír protokoll körül kialakult vitába.