Az idei kaliforniai Coachella részvevői szélsebesen terjedő videókkal árasztották el a közösségi oldalakat az élményeikről, amivel sikerült tovább növelni az utazást, az étkezést, az öltözködést is figyelembe véve dollárban a négy számjegyű tartományba emelkedett fesztiválköltségeiket – írja a Bloomberg, amely jó tanácsokat próbál adni arra, hogyan spóroljanak a fesztiválozók. Ehhez jön a belépők ára - a háromnapos bérlet áprilisban a Coachella esetén 400 dollár volt (152 ezer forint, van olyan típusú háromnapos Sziget-belépő is, ami ebbe a nagyságrendbe tartozik).

Igaz ugyan, hogy a nyári fesztiválok esetenként olyan élményt kínálnak, ami csak egyszer adatik meg az ember életében, ám hasonlóan nagy meglepetést okozhat az is, ha ezt követően ránéz valaki a számlájára, és olyan kiadást lát, amilyet nem szeretett volna. Ezért érdemes előre készülni arra, hogyan lehet mérsékelni a költségeket.

Az első teendő, hogy akinek van, az nézze át alaposan hitelkártyájának feltételrendszerét. Sokszor előfordul, hogy a szórakoztató és kulturális események vásárlásánál kedvezményeket kínálnak. Egy jól megválasztott kártyával visszatérítés kapható a jegyárakból, vagy segít elővételben kínált beugrót vásárolni, vagy valamilyen plusz szolgáltatást elérni kedvező áron. Még az is előfordul, hogy exkluzív rendezvényekre lehet bejutni jutalmul, hogy a hitelkártya-tulajdonos szépen használva bankszámláját kultúrára is költ. Az utazási kedvezményekre kihegyezett bankkártyákkal az utazási és a szállásköltségeken lehet spórolni.

Gondos tervezés

Aki nem csupán arra hajt, hogy áttáncolja azokat a napokat, amiket egy fesztiválon tölt, az jó nagy váratlan kiadásokkal találhatja szembe magát az evés-ivás-közlekedés háromszögben. Az ápolónak készülő, kaliforniai Kitlin Gomez szenvedélyes fesztiváljáró. Egyik rendezvényről a másikra megy, minden hónapban fesztiválozással tölt néhány napot, így tapasztalatai tanulságosak lehetnek. A legfontosabb szabály, amelyet a bulizók figyelmébe ajánl, hogy alaposan tervezzék meg fesztiváli kirándulásukat.

Azt ajánlja, hogy mielőtt belépünk a rendezvény területére, ahol garantáltan drágasággal fogunk találkozni, együnk és amennyire tehetjük igyunk előre. Utazzunk autómegosztással, ha lehet, ám a legnagyobb megtakarítást néhány jó előre megtervezett, éveken át hasznosítható „fesztiváli befektetés” hozhatja. Ezek közé tartozik a beépített hidratáló pakkal rendelkező hátizsák, az erős cipő és a hordozható mobiltöltő.

Egyes fesztiválokon nem csupán egy palack víz kerülhet viszonylag sokba, de még a mobilfeltöltést is külön megfizettethetik.

A szállással kapcsolatos alapszabály, hogy míg egyes fesztiválok kempingezési lehetőséget kínálnak pénzért, mások nem, így ha az utóbbi fajtára megyünk, akkor jó előre foglaljuk le a szállást. Az Airbnb-rendszerben a rendezvények csúcsidőszakában 100 dollárral (közel 40 ezer forint) is többe kerülhet a szálláslehetőség az előrefoglaláshoz képest. A leginkább költséghatékony megoldás - hasonlóan az autóhoz – a szállás megosztása másokkal.

Előrefizetés

A jegyeken elsősorban az elővétellel lehet spórolni, több száz dollárral olcsóbban meg lehet úszni ezt a kiadást, ha nem néhány héttel a rendezvény előtt vásároljuk meg a beugrókat. Léteznek részletfizetési lehetőségek, amelyek ugyan tartalmaznak némi kezelési költséget, de Gomez szerint kevésbé érzi meg az ember a költségeket, ha hónapokon át apró törlesztőrészleteket fizet. Egy Coachella-bérletet például meg lehet venni 99 dollár befizetéssel, majd nyolc hónapon át havi 44 dollár részletfizetéssel.

További lehetőség azoknak, akiknek van ehhez kedvük és tehetségük, hogy csatlakoznak a fesztivál-tanácsadók táborához. Néhány ezen a téren sikeres influenszer jól keres azon, hogy internetes oldalát látogatják a jó tanácsokra nyitott érdeklődők. Akinek ez nem megy annak Adriana Ramos texasi életvezetési és digitálismarketing-tanácsadó, egy igen sikeres fesztiválblog alapítója ad egy végső jó tanácsot. Ha egy fesztivál túl drágának tűnik a zsebünkhöz képest, akkor bátran hagyjuk ki, mert a részvétel erőltetése elrontaná az élvezetet. A hatalmas kínáltban úgyis találunk egy másik fesztivált, amire elmehetünk.