A Szejm március elején megkezdte a a kormány koronavírus-törvényének vitáját - adta hírül a Business Insider Polska. A tervezet első körben az egészségügyi bizottság asztalára kerül, majd ezt követően tartanak róla általános vitát. A kormány javaslata különleges eszközök bevetését is lehetővé tenné például az élelmiszerek és a gyógyszerek felhasználásának szabályozásában.

Az egyik fontos szabály, hogy a munkaadók szükség esetén kötelezhetik a munkavállalóikat, hogy otthon dolgozzanak. A kormány korlátozhatja egyes vállalatok, szórakozóhelyek, vendéglők működését, időlegesen eltérhet a közbeszerzési szabályoktól, átmenetileg korlátozásokat vezethet be az élelmiszerek és a gyógyszerek forgalmazásában.

A vélhető betegeket orvosi vizsgálatra kötelezhetik és karanténba zárhatják, ha elfogadják a koronavírus-törvényt. Emellett bevezetnék azt a szabályt, hogy azok a szülők, akiket felmentettek a munkavégzés alól, mert ideiglenesen bezárták gyermekük bölcsődéjét, óvodáját vagy iskoláját, plusz ápolási támogatásra válnak jogosulttá. Az intézkedések finanszírozására a büdzsé tartalékát használnák fel, így minimum 40 millió zloty (közel hárommilliárd forint) áll rendelkezésre.