A tőzsdén jegyzett 109 olajipari vállalat adja a világ olajtermelésének több mint harmadát, a cégek kitermelése 2015 harmadik negyedévében még napi 1,9 millió hordóval nőtt, azonban a Morgan Stanley jelentése szerint az idei második negyedévben már napi csaknem 930 ezer hordóval, a harmadik negyedévben pedig napi 838 ezer hordóval csökkent az olajkitermelés.

Martijn Rats, a Morgan Stanley tőkepiaci elemzője mindezt az alacsony olajár miatt visszafogott beruházásokkal indokolta, amit az is csak részben tudott ellensúlyozni, hogy a cégek csökkentették költségeiket, és immár hatékonyabban működnek.

Az elemző ismertette, hogy a vállalatok 2014 óta 136 millió dollárról 58 millió dollárra csökkentették beruházásaikat. Az olajkonszernek vezetői és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is arra figyelmeztetett, hogy a drasztikusan visszaeső beruházások következményeként 2020-ra hiány merülhet fel a kínálatban.

Martijn Rats ugyanakkor úgy vélte, hogy 2017-ben várhatóan már kisebb mértékben csökken az olajkitermelés, mivel új mezőkön kezdődik meg a termelés Kanadában, Brazíliában és a szovjet utódállamokban, valamint az amerikai kitermelés is stabilizálódik. Mindazonáltal, amennyiben a közeljövőben nem emelkedik a befektetések mértéke, az idén tapasztalt visszaesés még 2018-ban és azt követően is folytatódhat - hangsúlyozta az elemző.