Az orosz haderő számára Irán által biztosított kamikaze drónok jelentős változást hoztak a nyolcadik hónapja folyó háborúba. Az ország déli-keleti felén folytatott sikeres ukrán ellentámadás mellé egy új frontot nyitottak Ukrajna eddig békés régióiban, ahol a védőknek gyorsan kellett alkalmazkodni a civileket is veszélyeztető hirtelen fenyegetéshez.

Bár a nagy hatótávú (akár 2500 kilométeres) öngyilkos drónok elsődleges célpontjait a kritikus infrastruktúra, a Sahed-136-osok (angol átírás szerint Shahed-136) rádióvevőinek ennél jóval csekélyebb a maximum hatótávolsága, így még akaratlanul is megsokasodhat a civil áldozatok száma.

Bár egy izraeli típusú „Vaskupola” légvédelmi rendszer kiépítése időigényessége és költségei miatt nehezen kivitelezhető, de hatékony lenne. Viszont a New York Times cikke alapján Izrael már csak azért sem volna hajlandó az ebben való segédkezésre, mert orosz együttműködésre van szükségük a saját szíriai bombázásaikhoz.

Elszalasztott lehetőség?

Ehelyett egy olyan nagy hatótávolságú jelzőrendszer összerakásában segít Izrael, ami a hatékonyabb észlelésen túl telefonos értesítést is ad a veszélyeztetett körzetekben tartózkodó civileknek, akik az elnyúló háború miatt mostanra belefásulhattak a folyamatos légiriadókba.

Természetesen ez nagyot dobhat az ukránok észlelési képességein, de Jurij Sak védelmi minisztériumi tanácsadó szerint a közvetettebb segítségnyújtás elhagyásával csak önmagával szúr ki az izraeli fél, ugyanis az apró méretű Shahed-136-os drónokat eredetileg ellenük fejlesztette ki Teherán, így a légvédelem kiépítésével ezen a téren is fontos tapasztalatokat szerezhetnének.

Kérdés persze, hogy mennyire van szüksége Izraelnek ilyen tapasztalatra, amikor gyakorlatilag másfél hónap leforgása alatt az ukrán erők egy rögtönzött légvédelmi rendszerrel is nagy lépéseket tettek, az iráni drónok likvidálásában. Sak elmondása szerint mostanra a drónok 70 százalékát még időben meg tudják semmisíteni.

Összetákolt légvédelem

Mindehhez egy három pilléren álló védelmi rendszert eszkábáltak össze, aminek a részeit a gyakorlatilag 24 órában járőröző vadászgépek, fix pozícióval rendelkező légvédelmi állások, és könnyű járművekkel mozgó néhány fős őrszem osztagok teszik ki, akik a kézifegyvereikkel igyekeznek lelőni a maximum sebességen nagyjából 180 km/h-val repülő drónokat.

A legnehezebb itt az alig 2,5 méteres szárnyfesztávolságú Shahedek radarral történő bemérése, ugyanis ekkora méretnél gyakran vonuló madarakkal, vagy akár autópályán közlekedőkkel is össze lehet őket keverni, így nem ritka eset, hogy a helyszínre irányított ukrán pilóták nem létező célpontok után kutatnak feleslegesen.

A folyamatos felszállások azonban meglehetősen költségesek, arról nem is beszélve, hogy nemrégiben arra is volt példa, hogy egy MiG pilóta 5 drón lelövése után az utolsó maradványaival ütközött, és a katapultálás után gépe városszéli lakóépületeket tarolt le. Egy az ukránok által is használt MiG-29-es piaci ára, a Fortune cikke alapján állapotától függően nagyjából 5-8 millió dollár (2,1-3,35 milliárd forint) körül alakul.

Az oroszok által vásárolt 2400 iráni drónból, ezekkel a technikákkal eddig 237-et sikerült likvidálni, de ha figyelembe vesszük, hogy a Shahedek előállítása nagyjából 20 000 dollárra (8,4 millió forint) tehető, akkor könnyen láthatóvá válik a probléma, még akkor is, ha nagyritkán egy szál AK-47-es Kalasnyikov is elég a lelövésükhöz.

Vérszívó küzdelem

Az általános gyakorlat azonban az, hogy egy-egy ilyen pármilliót érő kamikaze drón elpusztításához, azoknál jóval drágább levegő-levegő rakétákat kell elhasználni. Bár az orosz légitámadások hatására több európai ország is bejelentette Ukrajna légvédelmi rendszerekkel való támogatását, ár/érték fronton a leghatékonyabb megoldást végül az amerikai Vámpírok jelenthetik.

VAMPIRE
L3Harris VAMPIRE drónelhárító egység
Kép: L3Harris

Az USA-ban gyártott VAMPIRE (jármű-független raklapra szerelhető moduláris IRS rakétafelszerelés) egy olyan rendszer, amit kifejezetten az alacsony költségekkel járó modern drónhadviselésre való válaszként fejlesztettek ki. A felszerelés legnagyobb előnye, hogy viszonylagos alacsony súlya miatt szinte bármilyen, platóval rendelkező járműre felszerelhető (mint a nyitóképen is látszik, egy pickupon is kényelmesen elfér - a szerk.).

Az eszköz tájékozódását a több típusú kamerával felszerelt, teleszkópos forgófej segíti, saját áramforrásról működtethető, és a teherautókkal terepen is nagy sebességgel képesek a drónok elé hajtani, mielőtt azok a kritikus infrastruktúrák vagy a lakott területek közelébe férkőzhetnének.

A VAMPIRE rendszereket a már többségében újonnan gyártott elemekből álló, szeptember 28-i USAI-csomag részeként véglegesítették, ami kifejezetten egy olyan gazdasági alap, amit az ukrán hadsereg megsegítésére hozott létre az amerikai kormány.

A remények szerint ezzel a rendszerrel nagyjából egyensúlyba hozhatók a két oldal drónháborúra fordított költségei, mivel a Forbes cikke szerint a drónelhárító rakéták darabja mindössze 27 500 dollár, ami nagyjából megegyezhet azzal az összeggel, amit az oroszok fizettek ki, egy-egy iráni drónért.