A tervezet azt célozza, hogy - ezzel és más közlekedésbiztonsági intézkedésekkel - az európai uniós irányelvnek megfelelően felére csökkentsék a halálos közúti balesetek számát Romániában az elkövetkező három évben. Romániában az oktatási törvény szerint jelenleg az iskola előtti úgynevezett felkészítő osztály, illetve az elemi iskola nyolc osztályának és a középiskola első két osztályának elvégzése kötelező. Az iskolakötelezettség azonban - függetlenül a sikeresen elvégzett osztályok számától - 18 év felett megszűnik.

A bukaresti kormány tervezete alapján csak olyanok jelentkezhetnének ezentúl járművezetői vizsgára, akik nemcsak betöltötték a 18. életévüket, de el is végezték a kötelező 11 osztályt: így akarják garantálni, hogy aki autót vezet, az rendelkezzen a közlekedési szabályok megértéséhez és elsajátításához szükséges értelmi képességekkel.

A tervezet egyebek mellett gyakrabban kötelezné orvosi vizsgálatra az idősebb járművezetőket. A dokumentum indoklásában megemlítik, hogy az utóbbi másfél évben csaknem 1400 kártérítési pert indítottak Romániában a súlyos sérüléssel vagy halállal végződött közúti balesetek áldozatainak hozzátartozói.

Romániánál csak Lettországban rosszabb a helyzet az Európai Unióban, ami a halálos közúti balesetek gyakoriságát illeti. Tavalyelőtt Lettországban 106, míg Romániában 91 halálos baleset jutott egymillió lakosra, míg az uniós átlag alig haladja meg az ötvenet.