Heves lövöldözés tört ki csütörtök hajnalban Kairó belvárosában. Az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint legalább négy kormányellenes tüntető vesztette életét, több tucatnyian pedig megsebesültek a Tahrír téren - közölte az MTI.

A hadsereg nagy erőkkel van jelen az utcákon, körülfogta a Tahrír teret is, de eddig nem avatkozott be a két tábor közötti véres összecsapásokba. Az egyiptomi hadsereg kormányellenes tüntetőket vett őrizetbe csütörtököna a kairói Tahrír téren - közölte az al-Arabíja hírtévé anélkül, hogy megadta volna a letartóztatottak pontos számát.

Az Index az al-Dzsazírára hivatkozva azt írta, hogy az egyiptomi egészségügyi miniszter megerősítette: öt ember meghalt a Tahrír téri összecsapásokban, 836 embert vittek kórházba, közülük nyolcvanhatot továbbra is ápolnak. A legtöbb sérülést a kövek és fémrudak okozták, azt nem tudni, hány lőtt sebet kellett ellátni.

Szemtanúk elmondása szerint az Október nevet viselő híd irányából jöttek a lövések. A hídon a kormánypárti tüntetők tartózkodnak. Hajnali négy óra körül kezdődött a lövöldözés, és egy órával később még mindig ropogtak a fegyverek.


A kora reggeli órákban azonban a tér szélein álló páncélozott katonai járművek meglódultak és a tüntetők közé hajtottak. A hírtelevíziók felvételei szerint a kormányellenes és a kormánypárti erők ismét összeverekedtek.


Csütörtökön immár tízedik napjába lépett a kormányellenes tüntetéssorozat, amelynek résztvevői Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondását, szabad és tisztességes választások megtartását, valamint gazdasági és politikai reformokat követelnek. Egyes elemzők már arról beszélnek, hogy a hatóságok koordinálhatták a kormányellenes tüntetők elleni erőszakot.


Ahmed Hoszni Farid egyiptomi egészségügyi miniszter szerdán közölte, hogy három ember vesztette életét, 639-en pedig megsebesültek a kormányt támogató és a kormányellenes tüntetők közötti összecsapásokban Kairó belvárosában. A Tahrír térről két fiatalembert vittek a mentőkhöz, egyikük már halott volt, másikuk pedig kórházba szállítás után halt meg. A közeli, a Nílust átívelő hídról vízbe esett egy ember, s bár civil ruhát viselt, elképzelhető, hogy a biztonsági erők tagja volt.


Fotó: Reuters

A Tahrír téren és a környező utcákon azt követően is folytatódtak az összecsapások, hogy a hadsereg közleményben kért mindenkit a távozásra. Mintegy kétezer ember dacolt az éjszakai kijárási tilalommal, s maradt a téren. Az éj beköszöntével a kormánypárti tüntetők Molotov-koktélok tucatjait hajigálták szét, a katonák vízágyúkkal oltották a tüzet. Az egyiptomi hadsereg nagy erőkkel van jelen az utcákon. Körbefogta a Tahrír teret is, de igyekszik nem beavatkozni. Az Egyiptomi Múzeumot katonák sorfala és kormányellenes tüntetők védik az esetleges fosztogatóktól.


Hoszni Mubarak egyiptomi elnök támogatói a médiára zúdították haragjukat: megvertek vagy megfenyegettek számos külföldi újságírót Kairó belvárosában szerdán. A Tahrír téri erőszakos eseményekről tudósító riporterek, fotósok és operatőrök arról számoltak be, hogy Mubarak hívei rendkívül ellenségesen viselkednek a sajtó munkatársaival szemben. Több újságírót katonák mentettek ki a térről.


Támadás érte, vagy feltartóztatták munkájában a többi között az AFP francia hírügynökség, a BBC brit közszolgálati televízió, az al-Dzsazíra és az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevíziók, a CNN és az ABC News amerikai hírtelevíziók, a Le Soir belga napilap, a kanadai közszolgálati televízió, az Aftonbladet svéd újság, a TV2 dán televízió, a France 2 és a France 24 francia televíziók, a török FoX TV, a Zvezda orosz televízió munkatársait, valamint három izraeli újságírót. Veszélybe került és alig tudott elmenekülni az egyik legismertebb amerikai újságírónő, Christiane Amanpour is, aki a Tahrír téren forgatott az ABC stábjával.


A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű, New York-i székhelyű szervezet azzal vádolta az egyiptomi kormányt, hogy ő uszította a tudósítókra a tömeget, mert így akarja megakadályozni, hogy a világ független forrásokból tájékozódjon a zavargásokról. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró szervezet azt állította, hogy civil ruhás rendőrök is voltak a támadók között. Az egyiptomi kormány tagadta, hogy köze lenne az újságírók megfélemlítéséhez és bántalmazásához. Az amerikai kormány élesen reagált arra a feltételezésre, hogy a hatóságok hangolhatták össze az erőszakos utcai összecsapásokat. Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy ha az erőszakra az egyiptomi kormány bujtogat, azonnal fel kell hagynia ezzel.


A Tahrír téren múlt hét péntek - a kijárási tilalom bevezetése - óta békések voltak a tüntetések kedd estig, amikor Hoszni Mubarak államfő bejelentette, hogy kitölti mandátumát, de nem indul a következő elnökválasztáson. Ezt követően országszerte megjelentek az utcákon Mubarak támogatói, és elszabadultak az indulatok.