A testület szóvivője - a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján beszélve - hozzátette, hogy nem kell tartani rendkívüli helyzettől, mert minden érintett ország biztosítani tudta a szükséges készleteket tartalékokból vagy más megoldással.

Az uniós előírások szerint a tagállamoknak egy teljes havi ellátás biztosítására képesnek kell lenniük szükséghelyzetben is.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János az MTI kérdésére pénteken azt mondta, Magyarország gázellátása biztosított, bár Ausztria irányából a szerződésszerűen megszakítható mennyiségeket csökkentették. Kifejtette: keleti irányból valamennyi import forrás átadását visszaigazolták, Ausztria irányából az alapdíjas mennyiségekét szintén, csak a szerződésszerűen megszakítható mennyiségeket csökkentették, de ez semmiféle ellátási zavart nem okoz.

Az osztrák OMV mintegy 30 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezését mérte csütörtökön a baumgarteni földgáz-elosztó központnál.

Szlovákia szintén 30 százalékkal kisebb mennyiséget kapott a Barátság vezetéken a szlovák SPP gázszolgáltató szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint. A vállalat képes kielégíteni a fogyasztói igényeket, a tárolókban hárommilliárd köbméter földgáz van, ami Szlovákia felhasználásának nagyjából a fele. Mindamellett a szóvivő szerint a mostani, az időjárás indokolta helyzet messze nem annyira súlyos, mint 2009 januárjában, amikor az orosz-ukrán gázvita miatt gyakorlatilag leállt az orosz gázszállítás.

A Bulgáriába, illetve az országon át Görögországba, Törökországba és Macedóniába szállított földgáz mennyiségének csökkenése a 30 százalékot is meghaladta - tájékoztatott pénteken a bolgár vezetéket üzemeltető vállalat igazgatója, aki szerint a tartalékokból fedezni tudják a zord időjárás miatt megnövekedett igényeket.

Lengyelországban már helyreállt a rend, a PGNiG gázszolgáltatónál pénteken azt közölték, hogy a szokásos mennyiséget kapták, csütörtökön még 7 százalékkal kevesebbet. Mindamellett a vállalatnál arra számítanak, hogy a következő napokban ismét csökkenhet a mennyiség a hideg miatt. Lengyelországban a készletek 1,15 milliárd köbméter tesznek ki, egy évvel ezelőtt még ennek a fele volt a tárolókban.

A Gazprom még szerdán közleményében azt közölte, hogy a vállalat folyamatosan teljesíti kötelezettségeit európai partnerei felé annak ellenére, hogy a hideg időjárás miatt az oroszországi gázfogyasztás megnövekedett.

Az uniós szóvivő jelezte, hogy a helyi kereslet megugrása esetén Oroszországnak szerződéses lehetősége is van az export bizonyos értékű csökkentésére.

Az orosz gázt az EU-ba továbbító Ukrajnával kapcsolatban a bizottság megerősítette azt a várakozását, hogy eleget tesz szerződéses kötelezettségeinek.