Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 71 szakértőből 48 számít arra, hogy az ECB 0,75 százalékra szállítja le irányadó kamatát, amin nem változtat legalább a jövő év végéig. A bank 2011. december 14-én csökkentette 25 bázisponttal a kamatot a jelenleg is érvényes 1,0 százalékra.

Két hete a szakértők többsége még úgy vélte, hogy az ECB jövő heti ülésén nem változtat a kamatszinten belátható időn belül. A legfrissebb adatok azonban azt mutatják, hogy júniusban tovább romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben, ahol csökkent a foglalkoztatottság és tovább hanyatlott az ipari termelés.

Az ECB jelezte, továbbra is azzal számol, hogy az euróövezet az idén enyhe recesszió elé néz. A hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal csökken, és csak 2013-ban kezd élénkülni a konjunktúra, de a növekedés mértéke legfeljebb egy százalék lesz.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az idei első negyedévben stagnált a térségbeli gazdaság, a második negyedévben pedig enyhe csökkenésre számít az ECB.