Az elmúlt 20 évben meglepő gyakorisággal tűntek fel a koronavírusok az állatokban – kezdi a kórokozóval kapcsolatos új felfedezésről szóló cikkét az npr.org hírportál.Kezdődött a 2002-ben megjelent SARS-CoV vírussal, ami cibetmacskákból került az emberekbe, folytatódott tíz évvel később a MERS vírussal, ami tevékben jelent meg először, majd jött 2019-ben a SARS-CoV-2, ami vélhetően eredendően denevérekben tanyázott, hogy ezekből közvetítők útján az emberekbe jutva pandémiát okozzon.

A legtöbb tudós eddig is tudta, mi a legzavaróbb körülmény ezzel kapcsolatban. Az, hogy a koronavírus-járványok nem ritka események, hanem olyanok, amelyek nagyjából tízévenként kitörhetnek.

A tudósok ezért azt kezdték vizsgálni, hogyan jelezhetnénk előre az új kórokozót, még azt megelőzően, hogy átterjedne az emberekre vagy legalább azt megelőzően, hogy képessé válna arra, hogy emberről emberre is terjedjen. Gregory Gray virológus, az amerikai Duke University Global Health Institute intézetének kutatója úgy gondolta, érdemes megvizsgálni, hogy az elmúlt években történt-e állat-ember fertőzés, amely eddig ismeretlen maradt, mert az orvosok valamilyen más betegségnek diagnosztizálták a koronavírus-betegséget.

Egy ilyen vizsgálat legnagyobb akadálya az volt, hogy nem állt a rendelkezésére olyan teszt, amivel kimutathatta volna a SARS-CoV-2-től eltérő koronavírusokat. A vizsgálati eszközök ugyanis kifejezetten ennek a kórokozónak a kimutatására voltak kihegyezve. Ezért felkérte végzős diákját, Leshan Xiut, hogy készítsen univerzális vizsgálatra alkalmas tesztet, amely tehát ki tud mutatni olyan koronavírusokat is, amelyeket eddig egyáltalán nem ismertünk.

Siker

Az új eszközzel először egy olyan mintát vizsgáltak, amely Malajzia Sarawak államából származott 2017-ből és 2018-ből, olyanoktól, főként gyerekektől, akiket tüdőgyulladással diagnosztizáltak, és kórházban kezeltek. Az orrból mélyről vett mintákról volt szó, olyanokról, amilyenekkel az ismert koronavírusteszteket is végzik – mondta Gray. A 301 mintából nyolccal (2,7 százalék) kapcsolatban azt találták, hogy ezek egy új, kutyákban terjedő koronavírusfajhoz tartoznak. Ez lehet a nyolcadik ismert koronavírus-típus.

Hogy megbizonyosodjanak felfedezésükről, elküldték a mintákat az állati koronavírusok ismert szakértőjének, Anastasia Vlastova virológusnak, aki az ohiói állami egyetemen dolgozik. Vlasova arról számolt be, hogy először tévedésre gyanakodott, ugyanis a kutyákhoz tartozó koronavírusokról eddig úgy tudták, nem terjednek át emberekre. Vizsgálatai eredményeként azonban arra a következtetésre jutott, hogy a vírus macskákra és galambokra is átugorhatott, ám az emberekbe minden bizonnyal kutyákból került.

Riasztó felfedezés

Ezt követően azonban talált egy még riasztóbb körülményt, mégpedig egy nagyon-nagyon ritka mutációt a vírus génjében. Ez a változás nem található meg egyetlen ismert kutya-koronavírusban sem, ám megtalálható valahol máshol (és most kell megijedni!): az emberekben terjedő koronavírusokban. Ez a mutáció nagyon hasonlít ahhoz, ami az embereket fertőző koronavírusban gyorsan kialakult azt követően, hogy megjelentek az emberi populációkban. Vlasova úgy gondolja, ennek a változásnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a kutyavírus átkerült az emberekbe, ugyanis segítette a kórokozót az alkalmazkodásban az új környezethez.

A jó hír az, hogy immáron van olyan vizsgálati eszköz, amivel még az előtt ki lehet mutatni az új koronavírusokat, mielőtt megtanulnák, hogyan terjedjenek emberről emberre. A kutyavírussal kapcsolatban szerencsére nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy az egyik ember képes lenne megfertőzni ezzel a másikat. Ugyanakkor a jövőbeni koronvírus-járványok, pandémiák megfékezésében kulcsszerepet játszhat az, hogy még azelőtt lefüleljék a kórokozóját, mielőtt nagyobb baj forrásává válna.