Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Olaszország bejelentette, hogy vésztervek kidolgozásába kezdett arra az esetre, ha Franciaország a tél közeledtével leállítja feléjük az áramexportot, hogy az EdF egyre csak mélyülő válságára legalább odahaza megoldást találjon. Az állami energiavállalat ugyanis továbbra is küzd az atomerőműveivel, és Franciaorsázg maga is nettó áramimportra szorul - írta meg a Bloomberg.

Ahogyan azt korábban a Napi.hu megírta, augusztus elejénre fejre állt Európa legnagyobb atomerőmű flottája, és a hónap végére az is kiderült, hogy minden fogadkozás és kommunikációs trükk ellenére, a francia nukleáris erőművek nem fogják megmenteni idén télen sem az EU-t, sem Franciaoszágot az energiaválságban. Sőt, a németországi atomerőművek továbbműködtetése mögött is főként az áll, hogy Németországnak várhatóan jobban ki kell majd segítenie a szűkös helyzetéből a szomszédos országot.

Mindezt csak megerősíti, hogy a La Repubblica cikke szerint Olaszország írásos értesítést kapott  Franciaországtól, hogy két évre leállhat a francia áramszállítás. A levél létezését a lapnak az olasz energiaügyi tárca szóvivője is megerősítette - igaz, a francia oldalról viszont azonnali cáfolat érkezett azzal, hogy a francia kormány elkötelezett a „gáz- és villamosenergia-ügyben a kölcsönös szolidaritást” illetően valamennyi európai szomszédjával.

A két politikusi állítás ugyan nem teljes egésézben oltja ki egymást, de a Bloombergnek az egyik magas rangú francia tisztviselő is, és az EdF szóvivője is nagyjából ugxnaazt mondta. Azt, hogy a működőképes hálózatokon a kollektív ellátásbiztonság prioritást élvez Európában, és "Franciaország teljes mértékben tiszteletben tartja az európai partnerek támogatása iránti elkötelezettségét”.

 

Az EdF szóvivője azt is tagadta, hogy az említett levelet ők küldték volna az olasz hatóságoknak.

A levél valódiságát vagy annak cáfolatát illetően az olasz és francia politikusok vélhetően meg fognak tudni állapodni, ám az, hogy lesz-e télen az olasz hálózaton franciaországi erőműből "betöltött" árammennyiség vagy sem, hamarosan ki fog derülni. Az igen vagy nem helyzet azonban egyáltalán nem mindegy, mert Olaszország az áramfogyasztásának mintegy 13 százalékát kitevő mennyiséget éppen Franciaországtól vásárol, és ez a mennyiség - pláne a jelenlegi európai energiaválságban - egyáltalán nem biztos, hogy könnyen pótolható.

A potenciális áramhiány helyzetről  egyelőre senki nem beszél, de az olasz kríziskezelésben eddig úgy készültek, hogy a gázfogyasztást kell visszafogniuk - és erre a már bejelentett sprolási megoldásokon túl a télen szenet fognak felhasználni. - "Olaszország tisztában volt a francia ellátást fenyegető kockázattal, és ezt a forgatókönyvet beépítette nemzeti energiatervébe" – mondta a lapnak a minisztériumi szóvivő. De azt már nem részletezte, hogy mindez pontosan mit is jelent.