Már a mérsékelt alkoholfogyasztás is kisebb agytérfogattal, a szürke- és fehérállomány kisebb tömegével jár együtt - erre a megállapításra jutottak a Pennsylvaniai Egyetem és a Wisconsini Egyetem madisoni intézményének kutatói közel 37 ezer felnőtt ember adatainak elemzését követően - idézi a Nature Communications című szaklap cikkét a Hvg.hu. A munkában Gökhan Aydogan, a Zürichi Egyetem neuroközgazdásza is részt vett. 

A kutatók szerint akár napi egy pohár bor is megváltoztathatja az agy szerkezetét.

Vizsgálódásaik eredménye szerint egyértelmű és a fogyasztás mértékével fokozódik a negatív összefüggés az alkoholfogyasztás és az agyszerkezet között azoknál, akik napi átlagban 1-2 alkoholegységnyi szeszes italt fogyasztanak

Egy korsó – fél liter – sör vagy egy nagy pohár – 1,7 deciliter – bor két egységnek számít.)

Úgy tűnik, az alkoholfogyasztás hatása az agyra exponenciálisan nő.

Napi minden további ital erősebben hat, mint az aznap fogyasztott összes ital, így minden ital, amiről esténként lemondunk, jelentősen csökkentheti az agy öregedését

– állapította meg Remi Daviet, a kutatás vezető szerzője, a Wisconsini Egyetem kutatója.

A kutatók szerint napi

egy egységnyi alkohol elfogyasztása egy évvel öregíti az agyat azokéhoz képest, akik egyáltalán nem isznak alkoholt. Napi négy szeszes ital elfogyasztása már az agy tízévnyi öregedésével jár.

A kutatásról további részleteket itt olvashat.