Az amoxicillin, a cefalosporinok és más, széles körben használt antibiotikumok hiánycikkek a különböző országokból származó adatok szerint, ami aggodalmat kelt az orvosok és a tisztviselők körében − írta meg a The Wall Street Journal információi alapján az Index.

A gyártók a hiányt több tényezőnek tulajdonítják. A világjárvány idején bevezetett korlátozások feloldását követően megnőtt a kereslet, ugyanis többen betegednek meg. A gyártók az összetevők, a csomagolás és más összetevők szállításában is késedelemmel szembesülnek, részben a kínai lezárások miatt.

A Sandoz, a Novartis AG svájci gyógyszergyártó generikus üzletága közölte, hogy késik a megrendelések teljesítésével, mivel nem tudja beszerezni a csomagolóanyagokat. A Centrient Pharmaceuticals Netherlands, egy másik jelentős antibiotikum-gyártó vállalat közölte, hogy csökkentette egy kulcsfontosságú összetevő gyártását, mert nem tudja eléggé megemelni az árakat az emelkedő villamosenergia-költségek ellensúlyozásához.

Aggódnak az orvosok

Nagyon félünk, mert úgy hallottuk, hogy a hiány három vagy négy hónapig tart majd

− mondta Remi Salomon, a párizsi Necker-Enfants Malades Kórház gyermekorvosa.

Rövidebb kúrákat javasolnak

Az orvosok olyan irányelveket készítenek, amelyek rövidebb antibiotikum kúrákat javasolnak a készletek megőrzése érdekében, de Salomon aggodalmát fejezte ki, hogy a kezelés időtartamának korlátozása azt jelentheti, hogy lesznek, akik nem gyógyulnak ki a fertőzésükből.

Dolgoznak a megoldáson

Az Európai Gyógyszerügynökség közölte, hogy vizsgálja az amoxicillin-hiányt, és külön csoport dolgozik a hatás enyhítését célzó intézkedések mérlegelésén. Franciaország egészségügyi szolgálata szerint a hiány márciusig is kitarthat, és egész Európát érintheti.