Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyugat-balkáni országban nincs ok pánikra az új vírus miatt. Minden megtesznek a fertőzések elkerülése érdekében, de a miniszter arra kérte az embereket, hogy ha tehetik, ne utazzanak Kínába vagy más olyan területre, ahol a vírus jelen van. Ha pedig már ott jártak, és megjelentek náluk a tünetek, jelentkezzenek az egészségügyi intézményekben.

Azokat, akiknél a kelleténél magasabb testhőmérsékletet tapasztalnak, karanténba zárják, és amennyiben bebizonyosodik, hogy fertőzöttek, az illetékes belgrádi klinikán kezelik majd. Szerbiában egyelőre nem jelent meg az új koronavírusos tüdőgyulladás, de az ország felkészült arra, hogy egy esetleges járványt kezelni tudjon.

Szerbiában több ezer kínai állampolgár él, és a tavalyi esztendőben több mint százezer kínai turista érkezett az országba.

A vírus a kínai Vuhanban jelent meg, és Kínában már több mint négyszáz fölé nőtt a fertőzöttek száma, néhány esetet pedig már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is diagnosztizáltak.

Oroszország megkezdte az új koronavírus elleni vakcina kidolgozását

Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.

Popova szerint a vakcinafejlesztés bevett eljárás minden hasonló esetben. Oroszországban minimálisra csökkentették az új koronavírus elterjedésének veszélyét, a fogyasztóvédelem pedig kidolgozta a korai észlelés rendszerét.

Közölte, hogy Oroszország összes, több mint 200 határátlépő pontján megerősítették az egészségügyi ellenőrzést. Az orvosok módszertani útmutatást kaptak, és a Roszpotrebnadzor javaslatokat dolgozott ki egyebek között a közlekedési eszközök fertőtlenítésére.

Jelena Jezslova, az orosz fogyasztóvédelem járványügyi osztálynak vezetője szerda kora délután még azt közölte, Oroszországban fertőzésgyanús személyt eddig nem találtak. Kora este a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.