Egyre több olasz kórházban okoz gondot, hogy kevés az intenzív osztályokon dolgozó szakorvos. Olaszországban az elmúlt huszonnégy órában 731 ember vesztette életét koronavírushoz köthető betegségben, ami a legmagasabb napi adat április eleje óta, és akkor még teljes lezárás volt érvényben az országban. Bár közben duplájára növelték az intenzív osztályokon az ágyszámot, ami mára mintegy tízezer, altatóorvosból csupán 625-tel több dolgozik, mint tavasszal - kezdi körképét az Euronews, amely szerint már közel van az országban az ellátási kapacitás vége.

Franciaországban is nő a betegek száma, már elosztják a betegeket a fertőzöttebb és a kevésbé fertőzött vidékek között. Jelenlegi szigorú korlátozások meghosszabbításával számol a kormány, valamint a jövő első felére már tervezik az oltóprogramokat.

QP | Quality Placement

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került emberek, vállalkozások és sportklubok megsegítéséről döntött a svájci kormány, és azt is bejelentették, hogy kiterjesztik a katonai segtséget a túlterhelt kórházakban. Svájcban mostanra megteltek az intenzív osztályok ágyai, de szigorú lezárásokat továbbra sem akar az ország vezetése.

Spanyolországban a második hullám új esetszámai mostanra visszaestek, de a kórházban kezeltek aránya tovább nő, ami jelentős terhelést jelent az egészségügynek. Ha még egyszer berobbanna a fertőzéshullám, akkor a tavaszihoz hasonló veszélyes állapotban kerülne az egészségügy.

Magyarországon a legutolsó - szerda reggel közzétett adatok szerint - 7499 fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük 581 ember van lélegeztetőgépen. Az ellátórendszer még bírja a terhelést, de ha a növekedés tovább tart, akkor heteken belül vagy a kapacitásokat kell növelni, vagy a betegeket kell rangsorolni. A múlt héten bevezetett korlátozások hatásosságán is múlik, hogy milyen irányba változik a helyzet.