Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lengyelországban 2018-ban összeomolhat az egészségügyi ellátás - írja a tokfm.pl. A kórházakban, klinikákon osztályokat kell bezárni a szakemberhiány miatt. Azok, akik nem hagyták el az országot, a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt egymás után mondják fel szerződéseiket. Elsősorban az orvosok távoznak, de az ápolónőkkel, a műtősökkel és az egyéb személyzettel is hatalmas gondok vannak.

Mindezek miatt tovább nőttek a várakozási idők a műtéteknél, illetve az egyszerű háziorvosi viziteknél is. A TOK FM rádió a megoldást keresve minden jelentősebb politikai erőt megszólaltatott. A mérsékelt jobboldali  Polgári Platform ellenzéki párt képviselője, Joanna Mucha szerint az egészségügyben akkora a krízis, hogy pártok feletti összefogásra van szükség a kezeléséhez.

Az emberek egyszerűen meghalnak, mivel a politikusok nem tudnak megegyezni ebben a kérdésben - fogalmazott Mucha. Bírálta a kormányt és arra figyelmeztetett, hogy az év második felében a helyzet még rosszabb lesz. A párt szerint az egészségügyi minisztert le kell váltani.

Karol Karski, a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nevében azt mondta, hogy a kormány rengeteget tesz azért, hogy jobb legyen az egészségügy helyzete. Ezt bizonyítja a fiatal orvosok fizetésének emelése. Összességében 2015 óta 40 százalékkal nőtt a rezidensek és az állásban lévő idősebb orvosok fizetése.

A kormánypárttal szimpatizáló ellenzéki Kukiz15 párt szerint a közszféra más területeiről kell pénzt elvonni, mégpedig a létszám csökkentésével. A Nowoczesna (Modern) párt képviselője kevésbé radikálisan fogalmazott, úgy vélte, ha nem elég a pénz, akkor nem kellene annyit költeni a hadseregre.

A nyitókép forrása: Shutterstock.com