Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Michel Barnier az EU brexitfőtárgyalója a múlt hét után szerdán ismét felszólította a londoni vezetést, hogy tegye világossá álláspontját a válási tárgyalások első pontjaival kapcsolatban - írta a Bloomberg. Tudnunk kellene, mely kérdésekben értünk egyet, és melyekben nem, hogy megkezdhessük az érdemi egyeztetést - fogalmazott újságíróknak.

Több mint három hónappal azután, hogy az Egyesült Királyság kormánya benyújtotta kilépési kérelmét az EU nem tudja, melyek azok az ügyek, amelyekben London nem enged és melyekben kész a kompromisszumra.

Egy lépést sem tudnak előre haladni a felek, amíg három kérdésben: a szigetországban élő EU-s állampolgárok státusának ügyében, az Észak-Írországot Írországtól elválasztó határ kérdésében, illetve a korábbi brit kötelezettségek fejében fizetendő összegben nem tudnak dűlőre jutni.

Riadójelzés

Az EU-ban beindította a riadójelzést, hogy London keveset ajánlott a Nagy-Britanniában élő négymillió uniós polgárnak. Brüsszelben úgy látják, hogy ha a vendégmunkások csak öt év után kaphatják meg a helyi tb-rendszer kínálta összes jogot, akkor a kiválás után nem élhetnek tovább zavartalanul úgy, mint eddig.

Emellett Barnier hangsúlyozta, hogy állampolgári jogaikat az Európai Bíróságnak kell garantálnia. Ez újabb vita tárgya lehet, mivel a brexitpárti britek fő követelése, hogy szűnjön meg az EU joghatósága Nagy-Britannia fölött.

Ki mit hall?

Az úgynevezett brexitszámla szintén éles vitakérdés. EU-s tisztviselők 100 milliárd eurós összegről beszélnek (ez nagyjából egyévi magyar GDP-nek felel meg), ami sokaknál kiütötte a biztosítékot a Csatorna túlpartján.

A londoni parlamentben a kilépéspárti Boris Johson külügyminiszter azt mondta, hogy az EU vezetői fújhatják (go whistle), ha azt hiszik, hogy London mélyen a zsebébe nyúl. Barnier most reagált erre a megjegyzésre, mint mondta: nem hall sípszót (whistling), csak az óra ketyegését, miközben a tárgyalások nem haladnak.

Újrakezdik

A tárgyalásokat hétfőn kezdik újra. Barnier addig találkozik Jeremy Corbynnal, az ellenzéki brit Munkáspárt elnökéve, illetve a skót és a walesi kormány vezetőivel. A múlt héten éppen Corbynnak szúrt oda, amikor arról beszélt, hogy tévednek azok a brit politikusok, akik azt hiszik, hogy létezik fájdalommentes válás. Corbyn korábban arról beszélt, hogy a vámunió fenntartásával ez megoldható. Az EU-s főtárgyaló szerint viszont minden forgatókönyvnek jelentős következményei vannak.