Csalódással kezdődött az olimpiai versenyek közvetítési jogával rendelkező amerikai NBC tévétársaságnak az olimpia: a nyitóünnepség jóval kevesebb nézőt érdekelt, mint 2012-ben - jelentette a Wall Street Journal. Összesen 26,5 millió nézőt tudtak a tévé elé ültetni, ami 35 százalékkal kevesebb a négy évvel korábbi londoni játékok 40,7 milliós nézőszámánál.

Ilyen halovány érdeklődésre a 2004-es athéni játékok óta nem volt példa: akkor 25,4 millió ember követte az USA-ban a tévé előtt a ceremóniát, míg a 2008-as pekingi játékok idején 34,9 millió embert tudtak a készülékek elé ültetni.

Nem lehet

A helyzet nem javult szombaton sem, amikor 20,7 millióan nézték az NBC olimpiai közvetítéseit. Ez 28 százalékkal kevesebb a londoni olimpia első napján elért nézettségnél. Eközben további 2,2 millió ember követte az eseményeket az NBC kábelcsatornáin, a Bravón és az NBC Sport Networkön.

Egyelőre nincs adat arról, mennyi embert vonzanak az internetes és mobiltelefonos lehetőségek. A tévétársaság vezetői biztosak benne, hogy a digitális videók és az online fogyasztás jelentősen javítani fogja a nézettséget. Nem lehet ugyanolyan eredményeket várni a tévétől, mint korábban, amikor a fogyasztási szokások rohamosan változnak - magyarázta a bizonyítványukat Greg Hughes, az NBC Sport szóvivője.

Jobbra számítottak

A Comcast birtokában lévő NBCUnversal jelentős összeget fektetett az olimpiai közvetítési jogokba, amelyeket 2032-ig szerzett meg. A riói játékokra 1,2 milliárd dollárt fordítottak - a cég múlt heti közleménye szerint ez a pénz a hazai reklámbevételekből már megtérült.

Az NBC korábban arra bazírozott, hogy a riói olimpia több nézőt hoz, mint a londoni, mivel egzotikusabb a helyszín és lényegében nincs időeltolódás az USA keleti partja és a brazíliai nagyváros között.

Ideges hirdetők

A hirdetők idegesen figyelhetik, hogy megtérül-e a játékok idejére időzített reklámjaik sugárzási díja, ugyanis a tévétársaság meglehetősen borsos árakat szabott a hirdetésekét. Főműsoridőben 30 másodpertért egymillió dollárt kérnek - derült ki reklámvásárlók tájékoztatásából. A kábelcsatornákon ennél jóval olcsóbban megúszható a dolog.

Az olyan "kívánatos" eseményeket, mint amilyen például a nyitóceremónia volt, jórészt fenntartották a legnagyobb hirdetésvásárlóknak. Ezek közé olyanok tartoznak, amelyek készek volt több mint 10 millió dollárt kicsengetni egy szép keret olimpiai hirdetési csomagért.

QP | Quality Placement