Eddig több mint 5000 embert vettek őrizetbe a hatóságok a kubai kormányellenes megmozdulásokon. A civil szervezetek szerint az előállítottak között körülbelül százhúsz aktivista és újságíró is van - adta hírül a Telex. Kuba több városban is 27 éve nem látott tüntetések törtek ki július második vasárnapján. A megmozdulásoknak több sérültje és egy halottja is van.

A kormány szerdán bejelentette, hogy ideiglenesen feloldja az utazók által bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat. Elemzők szerint ezzel a hatóságok engedni kívánnak a tiltakozók egyik követelésének, miszerint el kell törölni a vámkorlátozásokat azokra az alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki az országban. Az intézkedés jövő július 19-étől az év végéig lesz érvényben.

Kubában a hatóságok hétfő óta korlátozzák a hozzáférést a közösségi médiához és az üzenetküldő platformokhoz, köztük a Facebookhoz, az Instagramhoz, a WhatsApphoz és a Telegramhoz – közölte kedden a NetBlocks globális internetfigyelő cég. Az Egyesült Államok kormánya kedden felszólította Havannát, hogy oldja fel az internet korlátozását, és tartsa tiszteletben az emberek véleményét.