A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt, és azért is, mert a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából - írja az MTI.

A helyzet a múlt héten már megoldódni látszott, miután a koalíciós pártok szerdai egyeztetése után a kormányfő bejelentette, hogy az SaS és a másik liberális koalíciós partner, az Emberekért párt nyomására Marek Krajcí egészségügyi miniszter távozik posztjáról. A viszonylagos nyugalom azonban nem tartott sokáig, mivel az SaS és az Emberekért már egy nappal később - újabb lépéseket ígérve - közölte: a kormányválság folytatódik.

Richard Sulík hétfői sajtótájékoztatóján Igor Matovic "kaotikus és megegyezéseket be nem tartó" kormányzásával indokolta a kormányfő cseréjét célzó követelésüket, nem zárva ki annak lehetőségét sem, hogy szükség esetén ő is távozna a gazdasági tárca éléről. "Az országnak nyugodt kormányzásra van szüksége, és ez Igor Matoviccsal nem lehetséges" - fogalmazott Sulík. Hozzátette: március 24-éig várják követelésük teljesítését, és ha erre nem kerül sor, elképzelhető, hogy az SaS miniszterei távoznak a kormányból. Arra a kérdésre, hogy a koalícióból is kilép-e az SaS, kitérő választ adott, azt mondta: nem akarnak előrehozott választásokat, a koalíció parlamenti többsége az SaS nélkül is megmarad.

A szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja, az Emberekért hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján csatlakozott az SaS azon felszólításához, hogy Igor Matovic távozzon a kormány éléről. Ezzel összefüggésben ez a párt sem zárta ki esetleges távozását a koalícióból, ugyanakkor rámutattak: nem adnak ultimátumot, és elutasítják az előrehozott választások lehetőségét. Veronika Remisová, a párt elnöke úgy vélekedett: az lehetne a megoldás, ha Igor Matovic és Richard Sulík is távozna posztjáról. "Egyre nyilvánvalóbb, hogy Sulík és Matovic nem tudja normálisan kezelni a konfliktusokat" - jelentette ki Remisová.

A koalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) többször is egyértelműen kiállt Igor Matovic mellett.

A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) a múlt héten néhány szociális intézkedéshez kötötte megmaradását a koalícióban, és - úgy tűnik - ezekben sikerült megegyezniük.
A négypárti szlovák kormánykoalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt.

Az SaS és az Emberekért nem egész egy évvel a kormánykoalíció létrejötte után állt elő Igor Matovic kormányfő távozásának követelésével. A 2020 február végi szlovák parlamenti választáson az SaS és az Emberekért párt is érezhetően kevesebb voksot szerzett, mint amennyire a választások előtti felmérések alapján számíthattak. Ennek ellenére súlyukhoz képest több tisztséget kaptak a kabinetben. A Richard Sulík vezette SaS most másodszor van kormányon, előzőleg Iveta Radicová kormányának (2010-2012) volt tagja, amelynek bukásához jelentős részben hozzájárult.